Szegény Jakab Pétert lehúzta a közeg még 2010-ben

2021. március 02. 09:38

Mennyire rendelkezik stabil világképpel egy ilyen ember, aki azt csinálja, amit a környezete?

2021. március 02. 09:38

„Egyre röhejesebb hazugságokat mondanak a baloldali politikusok: Fekete-Győr András Gyurcsány Ferenccel szövetségben ígér elszámoltatást, míg Jakab Péter azt mondja, hogy ő csak azért illette kritikával a zsidókat korábban, mert negatívan hatott rá az a közeg, ami most már a Mi Hazánkban van. Aki bármelyiket elhiszi, jelentkezzen!

Fekete-Győr bejelentésének az a szépséghibája, hogy az elszámoltatást éppen azokkal kellene kezdeni, akiket ők éppen vissza szeretnének juttatni a hatalomba. Akik elherdálták a nemzeti vagyon, akik kiszolgáltatták a magyar embereket a külföldi érdekeknek, akik 2006-ban tömeges rendőri jogsértést vezényeltek le, akik hazudtak »reggel, éjjel meg este«. Hogy lehet így elhinni bármit is nekik, hogy lehet komolyan venni így elszámoltatásra vonatkozó ígéreteket? Az pedig a Fidesz szégyene is, hogy ez egyáltalán téma lehet még 2021-ben: többszörösen megvolt a lehetőségük, hogy mind a kommunistákat, mind az elmúlt harminc év bűnöseit számon kérjék, de már 1990-ben is az igazságtételi törvény ellen szavaztak, és a kormányzásaik idején sem tettek semmit.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

A másik »hihető« mondatot Jakab Péter mondta el: szegényt lehúzta a közeg még 2010-ben. Mennyire rendelkezik stabil világképpel egy ilyen ember, aki azt csinálja, amit a környezete? De sebaj, szerencsére most már pozitívan hatnak rá az új elvbarátai, neki is Gyurcsány Ferenc kellett a megvilágosodáshoz! Mellette végre őszinte lehet... Bizonyára sokat tanult ilyen politikusok oldalán, akik szemrebbenés nélkül taszították nyomorba magyarok millióit, és azt is bemutatták, hogyan kell végighazudni másfél-két évet, amikor pedig kormányozni kellene.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szürkeSzarvas
2021. március 02. 14:08
Túro Torta legalább csinos.
Válasz erre
0
0
simonvitéz
2021. március 02. 13:36
Dórika, szép csöcsös vagy.
Válasz erre
0
0
yndi
2021. március 02. 11:20
Dórika, ha nem tűnt volna fel, civilizált emberek szemében százszor jobb, ha valaki 10 évvel ezelőtt a környezete hatására "illette kritikával a zsidókat", mintha máig büszke rá, hogy a saját kútfejéből volt (és maradt) antiszemita, mint te.
Válasz erre
3
9
olajfa1
2021. március 02. 11:20
Jakab Péter ÖNMAGÁT HÚZTA LE A WC.n!!!... Ő ILYEN "ÜGYES GYEREK"!... EZT IS MEG TUDJA CSINÁLNI! Fekete Győr-nem meg még ezt sem kellett megtennie! MERT Ő OTT VOLT, AHOVÁ Jakab Péter az ügyes technikája után MEGÉRKEZETT!!! MOST KETTEN KIABÁLNAK KI ABBÓL A "GÖDÖRBŐL"...
Válasz erre
5
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!