Karácsony azt a törvényt akarja visszavonatni, amit a párttársai is megszavaztak

2021. március 2. 18:55
Az egészségügyi szolgálati jogviszonyt szabályozó törvényt a baloldal is megszavazta.

MInt arról korábban írtunk, az egészségügyi dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új szerződését, Karácsony Gergely főpolgármester azonban úgy gondolja, hogy „a kormánynak azonnal, lehetőleg még ma vissza kell vonnia az egészségügyi dolgozókra ráerőszakolt jogállási változásokat és mindent el kell követnie, hogy a napokban felmondott orvosok és szakápolók visszatérhessenek hivatásukhoz.”

Csakhogy ezen felvetésével

Karácsony Gergely azt a törvényt akarja visszavonatni, amit a párttársai is megszavaztak.

A parlament.hu oldalon elérhető információk szerint „Az egészségügyi szolgálati jogviszonyról” szóló szavazáson Karácsony Gergely párttársai, valamint számos további baloldali képviselői is „igen”-nel szavazott a kormány egészségügyi dolgozók jogállási változásaival kapcsolatos törvénymódosítására.

Az „igen”-nel szavazó nem kormánypárti képviselők listáját az alábbiakan tekintheti meg:

  • Ander Balázs    Jobbik
  • Balczó Zoltán    Jobbik
  • Dr. Brenner Koloman    Jobbik
  • Dr. Gyüre Csaba    Jobbik
  • Dr. Lukács László György    Jobbik
  • Magyar Zoltán    Jobbik
  • Nunkovics Tibor    Jobbik
  • Rig Lajos    Jobbik
  • Dr. Steinmetz Ádám    Jobbik
  • Stummer János    Jobbik
  • Szilágyi György    Jobbik
  • Z. Kárpát Dániel    Jobbik
  • Bangóné Borbély Ildikó    MSZP
  • Dr. Gurmai Zita    MSZP
  • Dr. Harangozó Tamás    MSZP
  • Dr. Hiller István    MSZP
  • Hiszékeny Dezső    MSZP
  • Korózs Lajos    MSZP
  • Kunhalmi Ágnes    MSZP
  • Mesterházy Attila    MSZP
  • Molnár Gyula    MSZP
  • Szabó Sándor    MSZP
  • Dr. Szakács László    MSZP
  • Dr. Tóth Bertalan    MSZP
  • Tóth Csaba    MSZP
  • Dr. Varga László    MSZP
  • Arató Gergely    DK
  • Hajdu László    DK
  • Dr. Vadai Ágnes    DK
  • Varga Zoltán    DK
  • Varju László    DK
  • Demeter Márta    LMP
  • Dr. Keresztes László Lóránt    LMP
  • Schmuck Erzsébet    LMP
  • Ungár Péter    LMP
  • Burány Sándor    Párbeszéd
  • Kocsis-Cake Olivio    Párbeszéd
  • Dr. Mellár Tamás    Párbeszéd
  • Dr. Apáti István    független
  • Bana Tibor    független
  • Bencsik János    független
  • Dúró Dóra    független
  • Farkas Gergely    független
  • Dr. Fülöp Erik    független
  • Sneider Tamás    független
  • Szabó Szabolcs    független
  • Volner János    független
  • Ritter Imre    nemzetiségi képviselő

Címlapkép: MTI/Mónus Márton

Összesen 46 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Itt most Karácsonyról van szó, de neked már mindenről Orbán jut eszedbe? Előbb nézd meg azt az ellenzéki névsort, akik megszavazták a törvényt. Érdekes lesz, ha utána a saját szavazatuk ellenében kezdik az egészségügyieket a törvény ellen hangolni.

Szép nevsor.
Tehát lényegileg a komplett ballib megszavazta a törvényt!

Megint miről beszélünk? Elmebaj a moslékellenzék...

Nem tudom, hogy egy ilyen fasznak legalább azt kellene tudni
, hogy a törvényt kormány nem vonhatja vissza. A parlament joga.

Gondolom, az eü-ben dolgozók 95%-a nagyon megköszönné Karacsonynak az elmaradt fizetésemelést.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés