„Nekem az életem a színjátszás” – Bodrogi Gyula a Mandinernek

2021. február 28. 8:17
Írta: Sal Endre
„Nincs kormánypárti és ellenzéki színész. Csak színész van.” Bodrogi Gyula lassan 87 esztendősen is színpadra lép; Sinkovits, Darvas, Sztankay hiányát máig nem tudja elfogadni; és ma sem zavarja, ha a bankfiókban Süsüvel azonosítják. Ami viszont aggasztja, az a Színművészeti körüli áldatlan helyzet. Nagyinterjúnk!

Bodrogi Gyula (Budapest, 1934) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának, a József Attila Színház és a Vidám Színpad örökös tagja.

***

Valahol olvastam, hogy összesen 17 fegyelmit kapott anno a színművészeti főiskolán. A főiskola volt túlságosan szigorú, vagy ön volt hevesebb az átlagnál?

A színjátszás egy olyan pálya, ahol az embernek szüksége van arra, hogy figyeljenek rá, s ez nálam hatványozottan így volt…

Miért kapta az első fegyelmijét?

A sorrendre már nem emlékszem, de megesett, hogy az Ódry teremben egy amerikai filmet vetítettek, ám fent azt mondták, az amerikai film rossz hatással lehet a színészekre, így csak a rendezők meg a dramaturgok nézhetik meg. Erre mi, színésznövendékek felháborodtunk, s elsőként mondtam, akkor is bemegyünk! Igen ám, de belülről bezárták a terem ajtaját. Az amerikai filmre egy orosz mesével „válaszoltunk”: biztos emlékszik a répamesére, amikor mindenki a répát húzza a földből, a nagypapától a kisegérig. Mi is ezt tettük, csak az ajtóval, amely viszont tokostul kiszakadt.

Igaz, hogy Básti Lajosnak köszönheti, hogy végül maradhatott a főiskolán?

Igen. Miután kirúgtak, otthon nem mertem elmondani,

úgy tettem, mintha a főiskolára mennék reggelente, de leginkább az Erzsébet presszóban időztem.

Egyik nap bementem, ott kávézott magában Básti Lajos. Meglátott és megkérdezte: hát te meg mit csinálsz itt, miért nem vagy az osztályban? Azt válaszoltam, mert én bizony ki vagyok rúgva. Elcsodálkozott, majd azt mondta félig maga elé dörmögve: „miért nem tudok én ilyenekről?” Majd felém fordult: „elintézem, hogy legyen új tárgyalás”.

Bodrogi Gyula és Törőcsik Mari egy 1961-es felvételen. Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

 

Törőcsik Mari mesélte korábban, hogy az ön kirúgása napján pont a Körhinta forgatásáról jött vissza a főiskolára, boldogan, hiszen vett egy új télikabátot; csak mesélt és mesélt, ön viszont egy szóval sem említette, hogy időközben kirúgták – mástól tudta meg jóval később. Emlékszik rá?

Hogyne, természetesen. Nem akartam elrontani Mari örömét.

Törőcsik Marival ugyebár a főiskolán habarodtak egymásba, majd össze is házasodtak. Nagy szerelem volt?

Az lehetett.

Egyébként Marival a mai napig jóban vagyunk, a szeretet nem múlt el,

hetente beszélünk egymással telefonon. A közös életünk anno felbomlott, talán azért, mert mindketten mást akartunk.

A főiskolára – ahonnan végül majdnem eltanácsolták – amúgy elsőre felvették?

Igen, a SZOT hivatásos néptáncosaként jelentkeztem, volt színpadi előéletem. A már említett Básti Lajos felvételiztetett első körben, aztán Horváth Terike, majd volt még egy rosta, s végül negyvenen maradtunk. A negyvenből aztán nyolcan végeztünk, elég nagy volt a szórás.

A legendás színészgenerációból kis túlzással csak önt és Törőcsik Marit hagyta itt a jó Isten. Ki hiányzik a legjobban a régi játszótársak közül?

Sajnos

nagyon kevesen maradtunk.

Sokszor eszembe jut, hogy felhívom Sztankay Pistát, de aztán a következő pillanatban már tudom, nem tehetem. Nagyon nehéz, nem is lehet elfogadni, hogy a magyar színjátszás olyan alakjai hiányoznak, mint Sinkovits Imre, Darvas Iván, Sztankay István, Páger Antal, Agárdy Gábor vagy éppen Gobbi Hilda és Psota Irén.

Kezdő színészként ki volt a példaképe?

Sok színészt szerettem, pontosabban sokak színjátszását kedveltem. Én például még láttam színpadon Somlay Artúrt és Makláry Zoltánt. Őket sajnos lassan már névről sem ismerik az emberek.

A színpadot szereti jobban vagy a filmezést?

A színház egészen különleges világ. Este bejön a közönség, együtt vagyunk, egyedi hangulatokat élünk meg, aztán fél tíz, tíz fele vége. Nincs tovább.

Másnap este pedig kezdődik minden elölről, mégsincs két egyforma előadás.

A film teljesen más világ. Maradandóbb, de teljesen más az attitűdje.

Ki mondta: vannak bizonyos napok, amikor a nézők valahogy gyengébbek, és ilyenkor az előadás is gyengébb lesz.

Én mondtam. Van ilyen. A légköri viszonyok is hatnak az emberekre, vagy az előadás előtt végigszalad a városon egy rossz hír, mindez befolyásolni tudja a közönség hangulatát. Ellenpontként megesik, hogy olyan jókedvű társaság ül be az előadásra, hogy magával ragadja a többieket. Erre egy példám is van. Valamikor régen Budapesten szerepelt a Moszkvai Nagyszínház társulata. Ők maguk is el akartak menni színházba, így eljöttek a József Attilába, ahol a Lulu című darabot játszottuk. Kíváncsian ültek be a nézőtérre, s annyira szerették a darabot, hogy az a többi nézőt is magával ragadta. Az előadás végén még az utcán is tapsoltak az emberek.

Bodrogi Gyula 1965-ben. Fotó: Fortepan/Kotnyek Antal

 

A filmet az is megkülönbözteti a színháztól, hogy azzal jobban lehet keresni.

Inkább úgy fogalmazok, hogy a film rövidebb idő alatt fizet, színház viszont szinte egész évben van. Volt idő, amikor a szinkronnal is nagyon jól lehetett keresni, egy másik korszakban pedig a haknizás volt a legkifizetődőbb. Emlékszem, volt olyan szilveszterem, amikor tíz fellépésem volt éjjel, nem egyszer vidéki iskolák tornatermében léptünk fel hatalmas közönség előtt.

Mit szól a színművészeti egyetem körül kialakult helyzethez?

A színjátszás egy csodálatos szakma. Amit mi csinálunk, abból nem lesz kenyér vagy autó, de az emberek szeretik.

És most azt látják, hogy a színházi szakma egymás ellen beszél, kettészakadt.

Egyszerűen nem akarom elhinni, elfogadni, hogy így van!

Mi lenne a megoldás?

Mindenki lássa be, hogy nincs kormánypárti és ellenzéki színész. Csak színész van.

Sok színésznek egészen furcsa babonái vannak. Önnek is van valamilyen rituáléja előadás előtt?

Nekem nincs különösebb, csupán annyi, hogy mielőtt fellépek a színpadra, azt mondom magamban: Édes Istenem, segíts meg, hogy jól érezzem magamat.

Igaz, hogy amikor kisgyerekek a Süsümánia idején autogramot kértek öntől, akkor Süsü nevében írt alá?

Nem, ezt cáfolom. Csupán annyi volt, hogy ha hoztak egy Süsü könyvet vagy cédét, akkor a nevem mellé nagy betűkkel odaírtam, hogy Süsü.

Az egyfejű szerepe mit jelentett az életében?

Nagyon jó játék volt.

Ha mondjuk, megszólal egy bankfiókban, manapság is sokan felkapják a fejüket?

Igen, előfordul.

És Süsüvel azonosítják?

Általában Süsüvel, hiszen ez a mese nagyon eltalálta az emberek lelkét, de volt egy időszak, amikor én voltam Linda papája.

Ismerünk számtalan olyan színészt, aki egy bizonyos kor felett nem lépett többé színpadra. Ön lassan 87 éves lesz, ehhez képest próbál a József Attila Színházban, és szerepel egy futó televíziós sorozatban. Mi hajtja?

Nem túlzás,

nekem tényleg az életem a színjátszás. Nem emlékszem, hogy valaha eszembe jutott volna, hogy befejezzem,

belső hajtóerőt érzek, belső fék sosem volt.

Törőcsik Mari után ismét egy színésznő, Voith Ági lett a felesége, aki aztán megajándékozta egy kisfiúval, Ádámmal.

A fiam valóban az életem nagy ajándéka, ráadásul azóta két, lassan felnőtt unokám is van, Bence és Enikő.

Egyikükből sem lesz színész?

A lány unokám nagyon szépen énekel, szeret is, meglátjuk…  

Évtizedek óta Vass Angélával, az egykori manökennel kötötte össze az életét. Több mint négy évtizede, mégsem láttuk önöket közösen tévés főzőshowk-ban vagy éppen vetélkedőkben. Ennyire óvja a magánéletét?

A magánéletem az enyém. Sosem voltam olyan típus, hogy ha megfájdult a fogam, akkor felhívtam egy újságírót, hogy képzeld, fáj a fogam. Ennél sokkal diszkrétebb ember voltam és vagyok.

Van még szerepálma?

A színész számára csak szerep van, a közönség számára vannak a műfajok. Ha nevetni akarnak vagy éppen sírni, ennek megfelelően választanak darabot. Ha pedig jó a színész, akkor nevetnek vagy éppenséggel sírnak. De, hogy a kérdésre is válaszoljak,

amit akartam, már eljátszottam.

Azt is tudni lehet, hogy szenvedélyes vadász. Sokan csak annyit látnak ebből a hobbiból, hogy szegény nyulakat és őzeket lelövik.

A vadászösztön mindenkiben benne van, csak nem mindenkiben fejlődik ki. Tiszteletben tartom azoknak a véleményét, akik csak a szegény nyuszikat látják benne, de az én életemhez hozzátartozik a vadászat. Vannak, akik hetente kártyáznak, és úgy kapcsolnak ki, engem a vadászat tisztít ki és nyugtat meg.

Sokat foglalkozik a korával?

Állandóan figyelmeztetnek rá, ráadásul látom, mennyi nagyszerű ember távozott már mellőlem az élők sorából. Nem egy olyan színészkollégám van, akinek negyven-ötven évet adott a teremtő. Lassan meggyőződésemmé válik, hogy előre le vannak osztva a szerepek az életben is. Nekem ezek szerint hosszú életet gondoltak ki odafent.

Interjúfotók: Ficsor Márton

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bodrogi Gyula alias Buzik Gyula soha sem tartozott a kedvenc színészeim közé.
Szerintem ő is egy a vigécek, celebek közül.
Ettől még azonban hosszú életet kívánok neki.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés