Ramos marad a Realban, évi 4,5 milliárdért

2021. február 27. 14:24
A felek hamarosan nyélbe ütik a 2023-ig szóló megállapodást.

A Real Madrid kész szerződést hosszabbítani világbajnok és kétszeres Európa-bajnok labdarúgójával, Sergio Ramosszal, aki hosszú időn át a távozás gondolatával foglalkozott – írta az El Espanyol.

A lap úgy tudja, hogy a felek hamarosan nyélbe ütik a 2023-ig szóló megállapodást, amely évi 12 millió eurós (4,33 milliárd forintos) fizetést garantál a csapat kapitányának. A Cope spanyol rádióállomás két héttel ezelőtt még arról számolt be, hogy a Real Madrid a második évre már nem akarja megadni ezt az összeget, csupán tíz százalékkal kevesebbet. A 34 esztendős középhátvéd ezért korábban kész volt elhagyni a királyi gárdát, amelyben 2005 óta szerepel.

Sergio Ramos jelenleg térdsérüléséből gyógyul, február eleji műtétje után várhatóan március közepétől lesz ismét hadra fogható. Szerződése idén nyáron jár le. A 178-szoros válogatott Ramos a Reallal ötszörös spanyol bajnoknak, kétszeres Király Kupa-győztesnek és négyszeres spanyol Szuperkupa-győztesnek vallhatja magát, aki emellett négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját és a klubvilágbajnokságot, háromszor pedig az európai Szuperkupát. A spanyol nemzeti együttessel, amelynek szintén csapatkapitánya, 2010-ben világbajnok, 2008-ban és 2012-ben pedig Európa-bajnok lett.

(MTI)

(Fotó: Sergio Ramos, a Real Madrid védője frissíti magát a spanyol labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában játszott Real Madrid-Valencia mérkőzésen az Alfredo Di Stefano Stadionban 2020. június 18-án. A Real Madrid 3-0-ra győzött.MTI/EPA-EFE/Juanjo Martin)

Összesen 18 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Sergio Ramos hír, Bencze Izabella nem hír.

Te agyhalott, miután posztoltam itt, azután pár perccel került ki Bencze Izabella halálhíre.

Legyetek posztja: 2021. február 27. 14:43
B.I. halálhíre: 2021. február 27. 14:54

Jóvan patkánysem, látom a logika nem az erős oldalad.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés