Az Egyház nem pedofil!

2021. február 27. 11:49

Martí Zoltán
777blog
Az a pap, aki pedofil bűncselekményt követ el, az elárulja Jézust, a paptársait, a híveket – és magát az Egyházat is.

„Egy rendkívül szomorú történet kapcsán újra előkerült az Egyházon belüli pedofília kérdése. A lehető leghatározottabban elítélem a pedofíliát – akár egyházi, akár világi is a tettes –, de amellett sem mehetek el szó nélkül, hogy egy egész közösséget bélyegeznek meg ezekben a napokban.

Mély megrendüléssel és együttérzéssel néztem végig azt az interjút, amelyben egy korábban szexuálisan zaklatott fiatalember mesél kálváriájáról. Attilát az a pap molesztálta húsz évvel ezelőtt, aki nekem egyetemi tanárom volt – és akire sokáig példaképként tekintettem. Előadásai szórakoztatóak voltak, mondanivalója komoly és elgondolkodtató, közösségépítő ereje irigylésre méltó. Karizmatikus ember, akiről soha nem gondolnád, hogy valaha is fiatal fiúk nadrágjában kotorászik. Aligha kell részleteznem tehát, hogy ez a beszélgetés egy többszörös szíven szúrással ért fel számomra.

Szeretném leszögezni – a teljesen magától értetődő – elvünket: a pedofília minden esetben – akár világi, akár egyházi ember az elkövető – undorító cselekedet, teljességgel elfogadhatatlan. Pedofiloknak nincsen helyük a papi szolgálatban, tettük elévülhetetlen és a törvény kell hogy igazságot szolgáltasson felettük. Pont. Nincs »de«, nincs »ha«. Ami viszont jó hír, hogy maga az Egyház is pontosan így gondolkodik erről a kérdésről, zéró tolerancia van érvényben a gyermekmolesztálások ügyében. Az a pap, aki pedofil bűncselekményt követ el, az elárulja Jézust, a paptársait, a híveket – és magát az Egyházat is.

Ugyanakkor elszomorítónak és igazságtalannak érzem azokat a vagdalkozó kommenteket, amelyek most egy egész közösséget bélyegeznek meg. Néhány ember rémtette miatt nem lehet ezreket meghurcolni.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 33 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Persze, hogy nem pedofil az egyház. Az egyház ellenségei anyagi haszonszerzésből általánositanak, vagy csak primitív ateizmusuk miatt. Aki papként pedofil bűncselekményt követ el, azmost azonnali hatállyal el van bocsátva, s viseli az egyéni felelősséget. A korábbi hamis irgalmasságnak velük szemben vége!

Minden általánosítás ellen vagyok. A mai információ-özönben azonban az egyszavas üzenetek kifejlesztése szinte előre látható volt.

Leginkább a pedofilok bújtatták egymást egyházi kulisszák között. Most azt lehet remélni, hogy majd vállalati kulisszák mögött fogják, meg NGO-k mögött. Ahol úgy érzik, hogy védettek.

Én óvatosabb lennék konkrét nevekkel, ha nem tudod az állításaidat bíróság előtt megvédeni, de a logika ez: ha valakinek pedofil hajlamai vannak, legjobb helyen a hatalom közelében van.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés