Július végére tervezik az idei Budapest Pride-ot

2021. február 26. 18:08
Az idei szlogen – „Vedd vissza a jövőd!” – az egyénekben jelen lévő szorongásra és az egyre növekvő társadalmi egyenlőtlenségekre reagál.

A koronavírus-járványhoz kapcsolódó korlátozások miatt szokásosnál kicsit később, július 24-én tartják idén a Budapest Pride Felvonulást” – írták a 24.hu által idézett közleményükben a szervezők.

A csúszásnak megfelelően az egy hónapos Budapest Pride Fesztivál is a szokásosnál később, június 25-én indul. „Az időpontváltozást elsősorban a vészhelyzet meghosszabbítása és a továbbra is növekvő esetszámok indokolják. Ugyanakkor a helyszínek várható újranyitásával is számolnak a Budapest Pride szervezői, és a programszervezők munkáját is szeretnék megkönnyíteni a későbbi kezdéssel” – áll a közleményben, kiegészítve azzal, hogy minden járványügyi előírást be fognak tartani.

Az idei szlogen – „Vedd vissza a jövőd!” – az egyénekben jelen lévő szorongásra és az egyre növekvő társadalmi egyenlőtlenségekre reagál. Mint írják, „az LMBTQ közösségnek példátlanul nehéz éve volt a tavalyi: májusban a kormány törvényileg tiltotta meg transznemű és interszex emberek számára, hogy hivatalosan is megváltoztathassák a nevüket és a nemüket, decemberben az országgyűlés megszavazta az örökbefogadás teljes ellehetetlenítését mindazoknak, akik nem házaspárként fogadnának örökbe, végül az Alaptörvény 9. módosításával emelték magasabb szintre az LMBTQ emberekkel szembeni kirekesztést”.

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 109 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kérdésem .... ugye a szexualitás magánügy? Na, ha igen, akkor mi a fenének vonulnak a buzik az utcára!

Gulának, Hrutkának, Tóth Krisztinának, Pottyondy Edinának és a hozzájuk hasonló hulladékoknak, sok szeretettel a fotót...

Ebben van igazság, sajnos.
De hogy ki nevet a végén és ki sír ott, ahol senki sem lát, na ez a kérdés.
A feminista, - vagy a családanya, akihez 70 évesen bekopog a kisfia, lánya az unokákkal, vagy a feminista, aki 70 évesen örök tiniként kelleti a fenekét, hátha még kellene valakinek...

Az tény, hogy amikor az öreg leesik a lábáról, általában az otthon a megoldás.

Ez az a Szájer, aki a 25 résztvevőből egyedül volt résztvevő?
A nyújorkttájmsz Sulzberger-morálja szerint a többi 24 résztvevő, azok nem voltak résztvevők.

Látom, magas neked a magyar nyelv, no akkor még egyszer.
Brüsszelben 25 résztvevőből álló buzibulit tartottak, amelyen a résztvevők közül Szájer József volt résztvevő.
Ordít az egészről a sémi Soros szervezte lejárató provokáció.
és itt ez a lényeg, nem az, hogy Szájer mit szeret.
Nem kényszerített senkire semmit.

Látom, te azt is pontosan tudod, a rendőrség kitől nem kapott tippet, mikor, hová menjen és a 25 résztvevő közül ki az az egy, aki résztvevő kell legyen.

Az ország gazdasági és politikai stabilitása talán a kormányzati tehetetlenség látszatát keltheti benned is.

Ez egy másik történet, amiről megvan a véleményem, megírtam, a lényeg, Szájer senkit nem kényszerített semmire.
Az, hogy 25 résztvevőből Szájert ismerjük, nem mentegetés, tény.
Akkor ki menteget kiket?
És ki csalta kelepcébe Szájert?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés