és csak akkor maradhatnak, ha az új bérlő ezt megengedi nekik. Beke Farkas Nándor, a zenekar elnöke abban bízik, hogy kulturális értéküket elismerik.
„Úgy néz ki, hogy bérbe adják és nem maradhatunk, fel fogják kínálni azt a lehetőséget a bérbe vevőnek, hogy esetlegesen maradjunk ott. De ez halvány remény (...) Még hivatalosan ez nincs megerősítve. Én bízom benne, hogy Erzsébetváros vezetése a Hungaricum 100 tagú cigányzenekart, aki, amik mi vagyunk és a világon mindenhol ismernek, elismernek és legfőképpen itt Magyarországon és szeretnek is, hogy meg lesz oldva és nem csak a próbateremünk, hanem hát a hangszereink is, ami elég nagy értéket képviselnek, hogy azokat is el tudjuk helyezni” – nyilatkozta akkor Beke Farkas Nándor, aki tehát most Karsayval tárgyalt.
„A személyes egyeztetést követően elsőként átmentünk a Klauzál Házba, valamint a Cziffra György Kulturális Központba, ahol együtt megtekintettük a lehetséges helyiségeket, amelyeket a rendelkezésükre tudunk bocsátani. Az utóbbi intézmény azért is tetszett különösen elnök úrnak, mert Cziffra György tiszteletbeli, örökös elnöke a 100 Tagú Cigányzenekarnak, így mint mondta igazi otthonra lelnének ebben a házban” – derült ki a politikus Facebook-posztjából.
„Budafok-Tétényben évszázados hagyománya van a kulturális sokszínűségnek, a békés egymás mellett élésnek,
sajnálom, ha a jelenlegi otthonuk, többé már nem tart igényt rájuk, mi büszkén fogadjuk őket”