Hülyék paradicsoma

2021. február 23. 16:04

Kolossa Tamás
Magyar Nemzet
Mostanában naponta jut eszembe az Idiocracy című film.

„Magyarul a Hülyék paradicsoma címen játszották, az angol cím: Idiocracy, vagyis a demokrácia egy leágazása. Méltatlanul kevés figyelmet kapott. Röviden arról szól, hogy a Pentagon kísérleti hibernációs programban katonákat fagyaszt le, hogy később felhasználhassák őket. A titkos program vezetőjét azonban hirtelen lecsukják, a lefagyasztott alanyokról megfeledkeznek. 2505-ben ébrednek fel, amikor már csak együgyű emberek élnek, és a hülyék paradicsomában a kiolvadt Joe és Rita a legokosabb.

Harminc éve, amikor végre összeomlott a diktatúra, azt reméltük, hogy a kommunisták által tudatosan szétvert kisközösségekben majd újra beszélgethetünk, önmegvalósíthatunk és végre tényleg megválthatjuk a világot. A kommunizmus után szinte mindannyian lelkesen hittünk a liberalizmusban.

Akkoriban senki nem tudta volna elképzelni, hogy eljön a kor, amikor a világ legerősebb államait bohócfrizurás, kócos alakok vagy múmiák vezetik. Hogy mindenki elfelejti, mit is jelentett a nyomdafesték szó, így aztán az ország Tisztelt Házában, a Parlamentben kimondhatatlan szavakat mutogatnak, hogy a jogállamot ordibálva követelők páros lábbal tapossák a jogállamot, hogy számos politikus mind durvább hazugságokkal és mesterséges intelligenciával ragadja el a naiv, bizonytalan szavazókat, és egyre hisztérikusabb gyűlöletre buzdítja híveit. Aldous Huxley és George Orwell rémálmaikban sem sejthették, hogy a történelem ilyen gyorsan meghaladja őket.

Nem mondhatjuk, hogy a történelem magától vett volna ilyen szomorú fordulatot. A politikai erőknek, legyenek azok globalisták vagy sem, egyre jobban látható érdeke, hogy ne legyünk képesek beszélgetni, győzködni egymást. A gyűlöletkeltés arra jó, hogy újra szétverje a kisközösségeket, szétszakítsa a barátságokat. Meggyőződésem, hogy a ­Cambridge Analytica-szerű eljárások ma is mindennaposak és folyamatosan fejlődnek. Nem a választók érdekében. Napról napra feszítőbb kérdés tehát: képesek leszünk-e megállítani az idiokráciát, mi az esélyünk a folyamatos hülyítéssel, a teljes kiszolgáltatottsággal szemben?

Eddig az idiokrácia általános természetét és terjedését igyekeztem bemutatni. A következő részben a saját, mindennapi kis magyarországi küzdelmeinkre próbálok koncentrálni, halványan remélve, hogy egyszer csak találunk valami kiutat”.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Régóta így látom magam is és ugyancsak osztozom a szerző tanácstalanságában. Sokáig úgy gondoltam, hogy a 'kommentidiotizmus' oka a névtelenség, de amit hallok a fészbukról (hálistennek nem vagyok benne), már névvel sem szégyellik az emberek az ostobaságukat és a mocskolódást, mert a hasonló digitális barbárok társaságában normálisnak érzik magukat. Miközben rengeteg jó dolgot hozott az internetes civilizáció, soha nem látott mértékű manipulálhatóságot is. És azt a végtelenül szomorú helyzetet, hogy az emberek többsége a megnövekvő szabadidejét nem önmaga fejlesztésére, kreatív és közösségi tevékenységekre, hanem az internet rabjává válva önmaga leépítésére használja fel.

Az lehetséges, hogy ez az internet előtti világban is így volt, csak akkor nem láttuk és nem tudtuk, ki mit csinál és mit gondol. És egyelőre ez a nagy adathalászás is primitív statisztikai szelektáláson alapuló üzleti haszonszerzésre korlátozódik csupán. Ám a Jóisten mentsen meg bennünket attól, hogy képesek legyenek mindenki digitális személyiségét megalkotni, eltárolni és típusokba rendezni ...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés