„Nem szép dolog utcára tenni Európa egyetlen zsidó televízióját.”
.”„Közölték, hogy azért, mert a kormány elvette tőlük a pénzt, így pénzhiányban szenvednek, az egész épületet kiadják. Másnap meg is jelent a pályázat. Érdekes, hogy a pályázatra két hét volt. Ők nem számítottak arra, hogy én is meg fogom pályázni. Nem számítottak arra, hogy legalább egymillióval többet fogok ígérni, mint más pályázók” – nyilatkozta Breuer a Hír Tv-ben.
A Wesselényi utcai épületre három pályázó nyújtott be pályázatot
A pályázók közül a Milestone Intézet ajánlotta a legkevesebb bérleti díjat.
A korábbi bérlő, Breuer Péter, akivel még január 6-án Merényi Miklós közölte, hogy megszüntetik az Erzsébetváros híreiről szóló műsorát, szintén benyújtotta pályázatát (közösségi ház, héber nyelvoktatás stb.), egymillió forinttal többet ajánlva a bérleti díjra. Végül a Bizottság a legkevesebb bérleti díjat ígérő pályázónak ítélte az ingatlant, miközben Niedermüller Péter lapunknak korábban azt nyilatkozta: „Nyilván ön is tudja, hogy az önkormányzatok nehéz anyagi helyzetben vannak, kiestek bevételek a durva kormányzati elvonások miatt, tehát minden felelősen gazdálkodó polgármesternek feladata, hogy megnézze, hogy honnan tud kiegészítő bevételekhez jutni.”