Karácsony tévedésben, a kormány egyeztet az önkormányzatokkal

2021. február 17. 15:15
Ellenzéki polgármester-társának nyilatkozata teszi zárójelbe a főpolgármester riogatását az elmaradó kormányzati egyeztetésekkel kapcsolatban. Veress Pál miskolci polgármester egy interjúban arról beszélt, márciusban születhet döntés az önkormányzatok bevételkiesésének kompenzációjáról.

Úgy tűnik, Karácsony Gergelynek, Budapest főpolgármesterének fogalma sincs az önkormányzati törvény polgármesterek és jegyzők feladatait és hatásköreit részletező paragrafusairól. Legalábbis kénytelenek vagyunk ezt feltételezni, a másik lehetőség ugyanis az, hogy a főpolgármester nem mond igazat.

Karácsony ugyanis újabb és újabb bejegyzésekben panaszkodik, mert szerinte a kormány nem egyeztet az önkormányzatokkal,

ezúttal az uniós helyreállítási alap 7 milliárd eurós összegének felhasználásáról. Legutóbb kedden posztolt egy kioktató hangnemű írást, amelyben többek közt azt írja:

„Az államtitkár (Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese – a szerk.) tovább pusztítja a kormány képességeibe vetett hitet, amikor az állítólagos egyeztetéseket a megyei jogú városoknak küldött levelekkel illusztrálja Facebook-oldalán. Van ezzel is legalább két baj. Egyrészt ezúttal sem sikerült eltalálni, kinek is kell küldeni ezeket a leveleket, mert címzettként nem a megválasztott polgármesterek, hanem a jegyzők szerepelnek. A kormánnyal való egyeztetés a polgármesterek dolga, nem a jegyzőké. … Ha megtalálja a kormány a helyes email címeket, ha különbséget tud tenni főtitkár és elnök, polgármester és jegyző között, akkor talán elkezdhetnénk végre ilyenekről is egyeztetni.”

Csakhogy az önkormányzati törvény 22. § 5. bekezdése így fogalmaz: „A fővárosban főpolgármesteri hivatal, a fővárosi kerületben polgármesteri hivatal működik. A főpolgármesteri hivatalt a főjegyző, a kerületi polgármesteri hivatalt a jegyző vezeti. A fővárosban és a fővárosi kerületben több aljegyző is kinevezhető.”

A főpolgármesteri hivatalt tehát a jegyző vezeti.

Ergo, amennyiben a kormány egyeztetni kíván a hivatallal, az önkormányzattal, egyértelmű, hogy a jegyzőnek küldi a levelet, aki, mint a városvezető jobbkeze, állandó munkakapcsolatban van a polgármesterével.

Válaszában erre Orbán Balázs is felhívta a főpolgármester figyelmét. „Úgy tűnik, hogy van egy kis munkaszervezési zavar a városházán. Bele se gondolok, hogy hogyan működött eddig a hivatal, ha a Főpolgármester Úr eddig csak a személyesen neki küldött leveleket olvasta el, a hivatalának küldötteket nem” – jegyezte meg.

A kormány egyeztet, Karácsony tagad

Rejtély, hogy a politológus végzettségű Karácsony Gergely miért akar jogi kérdésekben jogászokat kioktatni, de úgy tűnik, jelen esetben eléggé mellényúlt. Az egyeztetések elmaradását baloldali politikustársaival közösen a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adójának részleges elengedése kapcsán is igaztalanul rótta fel a főpolgármester.

Ismeretes, a nagyobb települések esetében döntött a kormány a kedvezményről, belengetve az érintett önkormányzatok kompenzációját. A Fővárossal, illetve a Magyar Önkormányzatok Szövetségével már január közepén asztalhoz ültek a kormány képviselői, ám a találkozót követően Karácsony azt mondta, eredménytelen volt az egyeztetés, és világos számára, hogy semmilyen elképzelés nincs azzal kapcsolatban, milyen módon kompenzálja a kormány 25 ezernél nagyobb településeket. Erről 22 millió forintért tájékoztató kampányt is indított a Városháza.

A kormány részéről a főpolgármesteri kifakadásokat többször is cáfolták, ám a tárgyalások, illetve a kompenzáció állítólagos elmaradása kapcsán ezúttal nem várt helyről érkezett tisztázó nyilatkozat.

Karácsonyékat épp egy ellenzéki vezetésű nagyváros, Miskolc polgármestere cáfolta meg

lényegében, egy szerdán a Telexen megjelent interjúban. A 2019-es polgármesterválasztáson az MSZP-MOMENTUM-PÁRBESZÉD-JOBBIK-LMP-DK-MINDENKI MAGYARORSZÁGA alkotta ellenzéki összefogás jelöltjeként nyertes Veress Pál arra a kérdésre, hogy a járvány miatt kieső pénzek pótlásáról tárgyalt-e már a kormánnyal, így válaszolt:  

„Gulyás Gergellyel egyeztettünk február első hetében. A konkrét összegről a döntés március második felére várható, tudtommal az összes önkormányzati támogatásról egy csomagban döntenek. Bízom abban, hogy a kormányzat így már pontosan látja Miskolc nehéz helyzetét, és azt gondolom, hogy a kormányzattal való együttműködésünkben is komoly vízválasztó lesz ez a döntés.”

Az egyeztetésekről a Miniszterelnökséget vezető miniszter is beszélt a múlt heti kormányinfón, sajtóinformációk szerint pénteken is lesz egy ilyen alkalom. Az ellenzéki vezetésű Érden például alighanem ezért nem készült el időben a költségvetés.

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Karácsony minden nap konkrét hazugságban marad.

A dolog lényege, ha Karácsony megszólal:
BUDAPEST ERŐS BÁSTYA SOROS GYÖRGY HARCÁBAN A MIGRÁNSOKÉRT, ÉS A DEMOKRATIKUS JOGÁLLAMISÁGÉRT...

Miért van minden fényképen tátva a szája?

Az ellenzéki szavazók meddig tűrik?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés