Emlékeztetett: egy szerencsés véletlen, félreértés folytán került Magyarországhoz a páncél, mert azt gondolták, hogy II. Lajos magyar királyé, „azt hittük, hogy a mienk, de aztán kiderült, hogy másképpen van, és II. Zsigmond Ágost lengyel királyé” – közölte. Hozzáfűzte: ennél jobban páncélnak az eredetét még nem vizsgálták.
Orbán Viktor hangsúlyozta: meghajoltak a történelmi tények és az igazság előtt, belátták, hogy a páncél Lengyelországé.
Amikor a lengyel miniszterelnök hivatalos kéréssel kereste meg Magyarországot, az egyetlen lehetséges döntést hozták meg, amit megengedett a magyar-lengyel barátság: visszaadták azt, ami a lengyeleké – fogalmazott. A kormányfő azt mondta: a jog szerint már kétségkívül a lengyeleké a páncél, de azt kérte tőlük, engedjétek meg, hogy a „szívünkben egy kicsit továbbra is mienknek érezzük és vigyázzanak rá úgy, ahogy Magyarország tette”. Abban a reményben adják vissza a páncélt, hogy előbb-utóbb a történelemben minden a helyére kerül – tette hozzá. A miniszterelnök azt is megköszönte, hogy Magyarország eddig őrizhette a páncélt.