A kivégzett Ceaușescut emlegető poszttal orbánozik a baloldali képviselő

2021. február 17. 9:53
A több milliós megtakarítással rendelkező Csaszny Márton rendhagyó módon orbánozott közösségi oldalán, majd eltávolította a bejegyzést.

A közösségi oldalra a képviselő által feltöltött, majd onnan később eltávolított poszt tanulsága szerint „jó kérdés” és „nem alaptalan” felvetnie Orbán Viktornak és feleségének magában azt, hogy nehogy úgy végezzék, mint Nicolae Ceaușescu román kommunista politikus, aki a Román Kommunista Párt vezetőjeként Románia vezetője volt 1965-től 1989-es kivégzéséig.

A Csaszny Márton által megosztot, majd később eltávolított bejegyzés:

*** 

Csaszny Márton

Csaszny Márton az MSZP színeiben 1998 óta Pesterzsébet önkormányzati képviselője, már 22 éve képviseli a Pacsirtatelepen élőket. A kerület Gazdasági Bizottságának kezdetben külsős tagja, 2014 óta, peddig elnöke. Emellett, a Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottság és 2019-től a Pénzügyi Bizottság tagja. 

A foglalkozása vegyészmérnök és két munkahelyen is gyakorolja ezt a szakmáját. A politkusnak vagyonnyilatkozata alapján jelentős megtakarításai vannak két nyugdíjpénztárban is (ezek összege összesen 16 millió forint). 

Összesen 73 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Van itt a mandin egy ugyanilyen szemét alak, Palika1955, aki szintén sorozatosan leírja ezt az Orbánházaspárról, úgy, hogy a mandi moderátorát és szerkesztőit ez az aljas és gyilkosságra hajazó, buzdító szöveg, és aki ezt leírta Palika1955 meg sem érinti.

Na itt van a nyomorultja! Csaszny Márton.

https://pesterzsebet.hu/wp-con..

A képét nem lehet másolni, de az elérhetőségét igen.

Telefon: 06-20-584-9143

E-mail: csaszny.marton@pesterzsebet.hu

Nem Kispest, Pesterzsébet.

Inkabb a Gyurcsany-Dobrev paros hasonlit a Ceausescuekra - itt is, ott is a no nagy politikus, unszolja, hajszolja a ferjet...
Mit akarnak a kommunistak Anikotol, en nem tudom. Szemetek.

Tőlük ugyanúgy megkérdezhetnéd, dettó.
Gajda, Kránitz, Lackner, Burány Sándor...

Ezektől semmi nem meglepő, anno a civil Hollánék Dunába lövése is csupán egy "szocialisztikus" "innováció" jogos felhabzása volt...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés