Közösen fordult az Európai Bizottsághoz Karácsony Gergely és Ujhelyi István

2021. február 13. 10:57
Azt kérik Ursula von der Leyentől, részletesen vizsgáltassa ki, folytatott-e társadalmi párbeszédet a kormány.

Közös levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez Karácsony Gergely főpolgármester és Ujhelyi István az európai újjáépítési források védelmében.

Ujhelyi István a Facebookon tartott sajtótájékoztatóján elmondta, az EP és a Tanács a napokban fogadta el azt a rendeletet, amely az unió történelmi újjáépítési csomagjának létrehozásáról szól, és amely Magyarország számára mintegy 5472 milliárd forintnyi támogatást jelent. Az MSZP politikusa jelezte, hogy a rendelkezés konkrét feltételekhez köti a pénzek lehívását: a kormánynak a következő hetekben be kell nyújtania egy úgynevezett nemzeti reformtervet, Magyarország újjáépítésének programját, de ehhez a dokumentumhoz csatolnia kell egy mellékletben a társadalmi partnerek – például az önkormányzatoknak, szakszervezeteknek és civil szervezeteknek – véleményét. 

Azt kérik az bizottság elnökétől, részletesen vizsgáltassa ki, folytatott-e társadalmi párbeszédet a kormány, s azt is, hogy valóban a legfontosabb célokra fordítják-e a forrást.

(MTI/Facebook)

Összesen 95 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Óvó néni! Segiccsen, lehet, hogy csúnyán néztek rám!

Kamugeri és újhülye új produkciója.
Tanító néni, a Pistike lehet ,hogy nem írja meg a holnapi házi feladatot, már most tessék a sarokba állítani.

Ez a két mákvirág megint hazudozik. Úgy látszik értelmezési gondjai vannak és még a 40 valahány szakértő sem tud neki segíteni.

Itt olvasható ez EU Bizottságának tájékoztatója, amely a mai napon jelent meg (2021. február 10.) ,,A Bizottság üdvözli a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköznek az Európai Parlament általi jóváhagyását,, címmel.
https://ec.europa.eu/commissio..

Ebből ídézet

Az Európai Parlament jóváhagyása lehetővé teszi, hogy a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközről szóló rendelet február második felében hatályba lépjen. A tagállamok ezt követően hivatalosan benyújthatják nemzeti helyreállítási és rezilienciaépítési terveiket, amelyeket a Bizottság értékel, és a Tanács fogad el. A helyreállítási és rezilienciaépítési tervek meghatározzák az RRF által támogatandó reformokat és közberuházási projekteket. A Bizottság már intenzív párbeszédet folytat valamennyi tagállammal a tervek kidolgozásáról.

A helyreállítási és rezilienciaépítési tervek jóváhagyását követően a tagállamok rendelkezésére bocsátják a részükre allokált teljes összeg 13%-ának megfelelő előfinanszírozást annak biztosítása érdekében, hogy a RRF-ből nyújtott finanszírozás a lehető leggyorsabban rendelkezésre álljon ott, ahol szükség van rá.

A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz szerkezete és célkitűzései

Az eszköz az alábbi hat pillérre épül: zöld átállás; digitalizáció; gazdasági kohézió, termelékenység és versenyképesség; társadalmi és területi kohézió; egészségügyi, gazdasági, társadalmi és intézményi reziliencia; a következő generációra vonatkozó politikák.

Az RRF segíteni fogja az EU-t abban, hogy 2050-ig megvalósítsa a klímasemlegességre vonatkozó célkitűzését és haladjon a digitális átállás felé vezető úton úgy, hogy közben munkahelyeket teremt és ösztönözi a növekedést. Az egyes nemzeti helyreállítási és rezilienciaépítési tervekben szereplő beruházásokra és reformokra fordított kiadások legalább 37%-ának éghajlat-politikai célkitűzéseket kell támogatnia, míg a kiadások legalább 20%-ának a digitális átállást kell támogatnia.

Az RRF emellett segíteni fogja a tagállamokat abban, hogy hatékonyan kezeljék a gazdaság- és szociálpolitikai koordináció európai szemesztere keretében megfogalmazott országspecifikus ajánlásokban azonosított kihívásokat.

Következő lépések

Most a Tanácsnak is hivatalosan jóvá kell hagynia az elért megállapodást, mielőtt azt az ECOFIN Tanács elnöke és az Európai Parlament elnöke aláírhatná. A rendeletet ezt követően kihirdetik a Hivatalos Lapban, lehetővé téve, hogy a kihirdetést követő napon hatályba lépjen. A Bizottság várakozásai szerint a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközről szóló rendelet február második felében történő hatálybalépéséhez szükséges valamennyi eljárási lépés időben lezárul.

,,Az eszköz az alábbi hat pillérre épül: zöld átállás; digitalizáció; gazdasági kohézió, termelékenység és versenyképesség; társadalmi és területi kohézió; egészségügyi, gazdasági, társadalmi és intézményi reziliencia; a következő generációra vonatkozó politikák.
Az egyes nemzeti helyreállítási és rezilienciaépítési tervekben szereplő beruházásokra és reformokra fordított kiadások legalább 37%-ának éghajlat-politikai célkitűzéseket kell támogatnia, míg a kiadások legalább 20%-ának a digitális átállást kell támogatnia.,,

Ha figyelembe vesszük a ,,hat pillért,, akkor ebben az önkormányzatoknak lényegeben semmilyen feladatuk sincs. Vagyis nem érinti őket. Állami feladatról van szó, amelyben a tagországok kormánya érintett és rajta keresztül a cégek., nem az önkormányzatok.

AZ egész világon kiröhögött, az eseményekkel csak sodródó, tehetetlen unió pótcselekvése. Amíg dumálni kell, addig jól elvannak, ha konkrétumok kerülnek elő, akkor megáll a tudományuk.

Nyüzsögnek a látszat kedvéért: a pénzt az EU adta, a kormány döntése szerint használják fel, s - mint mindig - a kormány az illetékeseknek el fog számolni. Mi a fenének ide ez a két alkalmatlan figura, azon kívül, hogy fontoskodnak, s próbálnak kavarni?

Lassacskán csak-csak eljutnak oda, hogy az EU Magyarügyi biztosi hivatalt hoz létre, melynek feladata lesz az Orbán Viktor elleni impeachment = felelősségre vonás,
im-------------=ban, -ben
peachment---=őszibarack
közül hogyan lehetne az elsőt, a felelőSSégrevonás-opciót bevetni...
Kettő óriás SS-szel...
Ez a két gané most erre ad sokadik tippet...

Bocsika, de "az ország" és a Kedves Vezető nem ugyanaz.
Mint ahogy ez a megkeresés is I.Viktorról és nem Magyarországról szól.
Csak a diktatúrákban azonosítja magát a Vezér az egész országgal...

Rugózhatsz Karácsonyon, de a budapestiek most is őt választanák meg polgármesternek.
Lehet, hogy te ezt nem tudod lenyelni, de a tény az tény.

Budapesten lakik 23000 szavazóképes külföldi állampolgár. Karácsony 40000-el több szavazatot kapott mint Tarlós.
Vagyis ha minden külföldi elmegy szavazni (ami nyilván nem történt meg) és mindegyik Karácsonyra szavaz (ami szintén valószínűtlen), Tarlós még akkor sem nyert volna.
Szóval engedd el a Kósa Lali által bevetett hülyeséget, mert annak semmi köze nincs a valósághoz.
Tarlóst pedig még a "mindenki" sem tudta megmenteni.

Az ország GDP-jének a 40%-át termeli meg Budapest úgy, hogy az ország lakosságának kevesebb mint 20%-a lakik itt, vagyis Budapest finanszírozza a "vidéket".
Szóval nem Budapest fog belefulladni a szarba.

Bizony, vannak akik kritizálni merik vezéredet I.Viktort.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés