Nincs több „drága Bolgár úr”

„Volt egyszer egy közösség, amely kellemes, langymeleg akolban, napról napra fennen sóhajtozva, szellemi maszturbációit óránként akár sokszorosan, rituálészerűen megtartva leledzett a maga által valósnak gondolt erkölcsi felsőbbrendűség biztos tudatában.

Volt egyszer egy stúdió, ahol Magyar György tarthatott Közismerten Kiváló Szakemberként™ értekezéseket arról, hogyan kell jogszabályokat megkerülni, jogállamot a Jó Emberek™ érdekében megsemmisíteni. És a stúdió – mit stúdió, Stúdió – adott ugyanígy helyet drága Bolgár úrnak, a velünk élő kispolgári kádárizmusnak, a bennfentes jópofizásnak, a mikrofonba rimánkodott, mantraszerűen ismételgetett óhajnak: ugye már megbukott a Zorbán? Meg, meg, hetente, drága Bolgár úr, hetente!

Kuncze Gábortól Kovács Lászlóig tartott a panteon, amelyben azt láttuk, mivé vált volna a szocializmus, ha nincs 1990, kik irányították volna az országot – ehelyett lett belőlük még a saját szcénájuk által is elfelejtett, ki- és megtagadott közösség. Csak egy, egyetlen hely volt, ahol maguk lehettek, vélt magasztosságuk szerepjátékos biztonságában. A színtér, ami adott időre megadta nekik a lehetőséget, hogy fontosnak érezhessék magukat, annak, amik Magyarország szerencsétlenségére éveken át voltak.”