Magzatvédő kampányt indít a Mi Hazánk

2021. február 11. 15:51
Az akció részeként a párt aktivistái több száz, a koronavírus-járvány elleni védekezés fontosságára figyelmeztető kormányzati óriásplakátot ragasztottak felül.

Novák Előd közölte: az akció keretében a párt aktivistái több száz, a koronavírus-járvány elleni védekezés fontosságára figyelmeztető kormányzati óriásplakátot ragasztottak felül. Így most a „Vigyázzunk egymásra! Minden élet számít” feliratú plakátokon a „Kivéve a magzatoké...” kiegészítés szerepel a Mi Hazánk Mozgalom logójával – idézte fel. A politikus úgy vélekedett, hogy a Gyurcsány- és az Orbán-kormány abortuszpolitikája között nincs különbség, és az alaptörvényben is hazugság az a megfogalmazás, hogy a magzat életét védelem illet meg a fogantatástól.  Erre a tarthatatlan helyzetre kívánja felhívni a figyelmet a Mi Hazánk Mozgalom az óriásplakátok felülragasztásával, polgári engedetlenségi mozgalom keretében – tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a Mi Hazánk már több alkalommal benyújtotta az Országgyűlésben az úgynevezett szívhangtörvény-javaslatát. Ez arról szól, hogy az abortuszt megelőzően tegyék kötelezővé a várandós nők számára a magzat szívhangjának meghallgatását. Ezt azonban egyszer sem fogadták el, miközben az „abortusz a vezető halálok”, sőt az abortusz több életet kiolt mint a tíz vezető halálok együttvéve. Sőt az abortusz a családon belüli erőszak legelterjedtebb és legbrutálisabb formája – fogalmazott Novák Előd. A szívhangtörvény esélyt adna a magzatok számára, hogy az „utolsó szó jogán, életükben egyszer kommunikálni tudjanak saját édesanyjukkal” – mondta a politikus.

Kérdésre válaszolva Novák Előd úgy vélekedett, hogy a plakátok átragasztása nem minősül rongálásnak, hiszen csupán kiegészítik a molinókat. Ugyanakkor a polgári engedetlenségi mozgalom keretében vállalják az akció jogi következményeit – közölte az alelnök.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Vajda János

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés