Törvényjavaslatot készítettek Lengyelországban a kismamák védelmére

2021. február 4. 20:03
A lengyel kormány javaslatot készít arról, hogyan lehetne megkönnyíteni azon nők szenvedését, akiknek meg kell szülniük súlyosan fogyatékos vagy életképtelen gyermeküket.

Lengyelországban múlt szerdán lépett hatályba az az októberi alkotmánybírósági döntés, amely szerint nincs összhangban a lengyel alaptörvénnyel a terhességmegszakítást beteg magzatok esetén megengedő előírás. Az alkotmánybíróság által elvetett előírás annak a három kivételnek volt az egyike, amelynek megléte esetén az 1993 óta Lengyelországban érvényes abortusztörvény engedélyezte a terhességmegszakítást.

A művi abortusz mostantól csak akkor lehetséges, ha az anya élete vagy egészsége veszélyben forog,

illetve ha a megfogant élet bűncselekmény – nemi erőszak vagy vérfertőzés – következménye. A döntés hatályba lépését megelőző indoklásban az alkotmánybíróság leszögezte: a magzat súlyos sérülésének vagy gyógyíthatatlan betegségének valószínűsítése nem elegendő indok ahhoz, hogy a születése előtt álló embert megfosszák életétől.

Az igazságügyi minisztérium most készített egy törtvényjavaslatot az érintett kismamák védelmében.

A Notes from Poland nevű, baloldali portál szerint a javaslat egyik fontos része, hogy a „kórházakban sírószobákat kell kialakítani, a súlyosan fogyatékos vagy életképtelen gyermekük megszülésére kötelezett nőknek”. A HVG által idézett cikk szerint „így el tudnának vonulni sírni, de pszichológus segítségét is igénybe vehetnék”. A HVG beszámolt arról is, hogy a kormányzati javaslattal párhuzamosan az ellenzék törvényjavaslatával azt szeretné elérni, „hogy ne büntethessék meg azokat az orvosokat, akik a korábbi szabályozás szerint abortuszokat hajtanak végre”.

Valójában az egyik lengyel politikus egy televíziós interjújában „személyes szobáról” beszélt, ahová elvonulhatnak a nehezebb pillanatokban.

Fotó: MTI/EPA-PAP/Radek Pietruszka

Összesen 92 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Félünk a heroikus áldozathozataltól.

De ugye te is meghatottan zokogtál a híren, hogy egy Down kóros fiú lefutotta a maratont? Bazmeg, a Telexnek volt pofája megírni. Pedig ki is nyírhatták volna az anyaméhben:

https://telex.hu/sport/2020/11..

Ugye tudod, hogy ennek csak eleje van, vége nincs? Alzheimer kór, Parkinson kór, ilyen-olyan balesetek évtizedekig húzódó következményei... De akár alkoholizmus, vagy különféle pszichiátriai kórképek...

Mi van, ha az Isten NEM akarja a hozzátartozókat 20-40 évnyi szenvedésre ítélni?

És mi van azokkal, akikkel objektíve minden OK, de mondjuk depressziósak. Miért kell nekik 20-40 évig szenvedni?

Azért kérdem, mert tényleg kérdezik körülöttünk emberek, és válaszokat is találnak. Ezt nevezik Ámerikában "csúszós lejtőnek".

Ahogyan az Lengyelországban is történik. Lényegében jól látod.

Tök önkényesen választod szét az egészségesen született emberek esetét a többitől. Emögött nem áll más, csak a te szubjektumod (jó, megengedem, nem vagy egyedül, de csak szubjektumokkal vagy ebben összezárva).

Viszont ha egy másik szubjektum meg úgy gondolja, hogy "márpedig nem választható szét, és a Down-osok abortusza igenis precedens mondjuk az Alzheimeresek, stb. megölésére", akkor jön a következő lépés.

Ne kelljen megszülni azt a gyereket sem, akinek a várható IQ-ja kisebb száznál?

Nem, a belbudai értelmiségiek írják, akiket megfertőztök a hülyeséggel.

Hülyeségeket beszélsz. Maga Down-kór nem betegség, hanem állapot. És ismerek olyan down-kórost, akinek azt jósolták, hogy még az ágyból sem tud majd felkelni. Ezt komoly szakemberek mondták, ehhez képest szakmunkásképzőbe jár, ellátja magát és teljes értékű életet él. A családjában szeretik és ő is szereti a családját. Szerintem teljesebb az élete, mint egy drogosé. Ez utóbbit mégsem akarják kinyírni...

Egy tükörszobában keringsz: megint tettél egy szubjektív kijelentést.

Isten arról is megkérdez előtte, ha rákot kapsz? Hülye-e vagy?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés