Szabad források, megmaradt vakcinák

2021. január 28. 12:00

Pelyach Gergely
Vendégszerző
Talán Hiesz György csak le akart hajolni 100 ezer forintért. Azt hihette, hogy a Momentum demagóg ötlete már a kormányprogram része.

„Profik vagyunk!” A bandavezér Tibi mondogatja magának Árpa Attila filmjében. „Profik vagyunk!” Mondogathatná magának a pesterzsébeti Gyurcsány-párti különítmény is. Ötlet, ütemérzék, kivitelezés, üzenet-átvitel. Fogták magukat, és felírták politikájuk lényegét a kerületi hirdetőoszlopokra. Olcsó megoldást választottak: a kormányzati üzenetet írták felül. A kabinetnek minden élet, a Gyurcsány-különítménynek viszont minden haver számít! Gy. Németh Erzsébeték – miután „majd beledöglöttek, hogy úgy tegyenek,” mint akik politizálnak, – hazatértek, fellapozták saját hírharsonáikat, és megállapították, hogy a Fideszt még mindig le kell váltani.

A balliberális médiumok oldalain kétségtelen, hogy csak elvétve jöhetett velük szembe a hír, mely szerint ezúttal legalább féligazságot sikerült kiírniuk magukból: „minden haver számít!” Nagyjából

utcai akciójukkal egy időben vehette ugyanis magához soron kívül a koronavírus-elleni vakcinát a gyöngyösi balliberális polgármester.

A DK, MSZP, Momentum támogatta politikus meghallhatta a pártközpontok üzenetét, amely az átlátható oltási tervet hiányolja. Pedig a sorrend egyértelmű: egészségügyi dolgozók, szociális ellátásban dolgozók, 60 évnél idősebbek, rendvédelmi alkalmazottak, társbetegséggel élők, kritikus infrastruktúrában dolgozók, majd a fenti csoportokba nem tartozók. Hiesz Györgynek csak a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatóját kellett volna elővenni… de sajnos mellényúlt.

A bőrkötésbe foglalt retorikai csúcsteljesítményt, a kitárulkozás és teátrális hamuszórás dokumentumát, a balliberális oldal jelenkori bibliáját emelte le a polcról. Abban pedig világosan le van fektetve a tétel: „Mióta anyámnak ismerik a nevét Pápán és Gyurcsány Katusnak hívják, azóta neki is jobb jut! (…) Megjavult az egészségügyi rendszer? Lószart, mama. Fölismerik a nevedet!”

Hiesz György csak a körülmények áldozata. Gyorshívón lehet a neve a város intézményeiben. Vagy Gyöngyös társadalomszerkezete olyan, hogy nincsenek 60 évnél idősebbek, rendvédelmisek, társbetegséggel élők, kritikus infrastruktúrában dolgozók. Mert ha lennének, akkor a „megmaradt vakcinákat” minden bizonnyal a sorban következő társadalmi csoportnak ajánlották volna fel, nem az életerős polgármesternek.

Ismerős módszer: urambátyám világot kiáltanak, majd minden havert az asztal köré ültetnek.

(Talán eljön majd az idő, amikor Budapest főpolgármestere politikai kötelmek nélkül, szabadon beszélhet, írhat arról memoárjában, hogy miként zajlott az elmúlt másfél év pozícióosztogatása a városházán.) Persze az sincs kizárva, hogy Hiesz György csak le akart hajolni 100 ezer forintért. Azt hihette, hogy a Momentum demagóg ötlete már a kormányprogram része. A párt, amely az Európai Uniós forrásokat történelmi mértékű összegeknek nevezte, és követelte, hogy ezt az összeget a jobb iskolákra, jobb egészségügyre költsék, e források jelentős részét el is égetné néhány százaléknyi plusz támogatottságért. A jövőnek épülő iskola és kórház hirtelen kevésbé lett fontos. Cseh Katalin és Donáth Anna levegővétel nélkül hadarta heteken keresztül, hogy a jogállamisági kritériumok vitatásával Orbán Viktor soha nem látott mértékű összegektől fosztja meg az országot. Miután viszont kiderült, hogy senki nem fosztotta meg az országot semmitől – legfeljebb a Momentum minket attól az illúziótól, hogy a magyar érdeket pártok felett átívelően tudják képviselni a határokon kívül –, az egyszerűbb ellenállás, a gyorsabban mérhető támogatással kecsegtető irányba indultak el.

Szükség lehet minden százalékpontra, amikor összeülnek ki-, vagy leosztani a szerepeket, felszabdalják egymás között a 106 választókerületet. A Heves megyei 2-esért nagy lehet majd a tülekedés. Ott úgy néz ki, vannak leeső falatok, vakcinák.
 

Összesen 17 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem is 100000 az, hanem a duplája. Fegyőr oltasonkent érthette és kettő kell belőle:-)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés