Ókovács, Dörner és Kálomista az SZFE-ügyről

2021. január 25. 14:24
A PestiTV – A Riporter stábja bejutott a Vas utcai épületbe és borzasztó állapotokkal találkozott: kosz, rendetlenség, lepusztultság jellemzi.

Az utóbbi napokban is fellángoltak az SZFE körül az indulatok, most amiatt, hogy az egyetem új vezetésének tervei szerint az oktatási intézmény Vas utcai épületét visszaadják korábbi tulajdonosának, a Magyar Református Egyháznak, számol be a Pesti Srácok a PestiTV – A Riporter műsora alapján. Itt található az Ódry Színpad, amelyre a hallgatók egyfajta szakrális helyként tekintenek, ám azt  valószínűleg nem tudták, hogy az egyetem korábbi vezetése már évekkel ezelőtt le akarta rombolni. A műsorkészítők birtokába jutott egy 2019-es tanulmány, amelynek értelmében az Ódry színpad helyett focipályát létesítettek volna.

A hetekig tartó blokád után a PestiTV műsorának stábja bejutott az egyetem Vas utcai épületébe és borzalmas dolgokat tapasztalt, a legfőbb helyszín tragikus állapotban van, az évi 2 milliárdból gazdálkodó egyetemen még egy tisztasági festésre sem telt. A Riporter járt az SZFE új oktatási helyszínén is, amely a Duna TV egykori székházában kap helyet. A Riporter emellett utánajárt az új tanárok kinevezése miatti tiltakozásnak is.

(Pesti Srácok)

Összesen 37 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

,,kosz, rendetlenség, lepusztultság jellemzi,, = hatökrös gyucsányi fogat

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés