A Mazsihisz nem képviseli a magyar zsidóság egészét – jogerős

2021. január 25. 10:37
A Neokohn szerint a Mazsihisz korábban többször keltette azt a benyomást nyilatkozataiban, hogy a magyar zsidóság egyedüli képviseletére jogosult.

A Fővárosi Törvényszék 2021. január 19-i végzése értelmében jogerőre emelkedett korábbi ítélete, melyben a Mazsihisz személyiségi jogok megsértése iránt indított keresetét elutasította az EMIH – Magyar Zsidó Szövetséggel szemben – tudta meg a Neokohn. Hozzátették: a Fővárosi Törvényszék korábban 2020. november 12-i ítéletében első fokon elutasította a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) keresetét, amellyel azt akarta elérni, hogy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) ne használhassa rövidített nevének kiegészítéseként a „Magyar Zsidó Szövetség” toldatot – tudatta az EMIH közleményében.

A portál emlékeztetett: az EMIH 2019 decemberében döntött arról, hogy rövidített nevét EMIH – Magyar Zsidó Szövetség elnevezésre módosítja. A szervezet döntését azzal indokolta, hogy az elmúlt években a hitközség működésébe több külső szervezet is csatlakozott, valamint az egész országra kiterjedő hitéleti tevékenységet végez, vidéki hitközségek működésében is aktív részt vállalva, valamint a szakrális hitélet keretein túl is egyre több területen képviseli a judaizmus értékeit, amit így a nevében is fontosnak tart megjeleníteni, írják.

A Neokohn hangsúlyozta, hogy a Mazsihisz 2020 januárjában nyújtott be keresetet az EMIH névkiegészítése ellen, mert szerintük az sérti a 2011-es egyházi törvényt és a Polgári Törvénykönyv névviselési szabályait, mivel az új elnevezés olyan benyomást kelt, mintha az EMIH a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéhez kapcsolódna, hozzátéve, hogy a névhasználat a két szervezet összetévesztését eredményezheti a közvélemény előtt.

A bíróság az EMIH ellenkérelmét minden pontjában megalapozottnak ítélte, így a Mazsihisz kereseti kérelmét elutasította – írta meg a Neokohn.

(Neokohn)

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Elgondolkodtató, hogy azonos népcsoportok nem képesek egymással megegyezésre jutni.
Lásd szlovákiai magyar pártok.
Talán megoldás lehetne, a szóban forgó ügy kapcsán is, ha a tagság, szimpatizánsok is megszólalnának.
Pl. Szlovákiában addig nem szavaznak egyikre sem, amíg nem lesznek eggyé.
Itt pedig, addig nem vesznek részt rendezvényen, amíg nem egyeznek meg, amíg bíróságra mennek egymás ellen.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés