Ezen a napon választották királlyá Hunyadi Corvin Mátyást

„Ezen a napon választották királlyá Hunyadi Corvin Mátyást

A krónikák szerint, 1458 januárjában erősen zajlott a Duna. Életveszélyes, szinte lehetetlen volt az átkelés az egyikről a másik partra. Márpedig Szilágyi Mihály hatalmas seregével – és a magyar köznemesség képviselőivel – azért gyülekezett Rákos mezején, hogy kellő nyomatékot adjon az akkor 15 éves Hunyadi Mátyás királlyá választásához. 

Eközben Budán – a főpapok és főrendek részvételével – végeláthatatlanul hosszú tárgyalás folyt, igen lassan zajlott a választás, amit Szilágyi Mihály és a Hunyadiakat támogató tömeg egyre türelmetlenebbül viselt. A zajló folyó azonban megakadályozta a Budára való átjutásukat. 

A történetírók elmondása szerint, január 23-án éjjel – mindössze néhány óra alatt, a csodával határos módon – csonttá fagyott a víz, s egyszerre a Budai Vár alatt, a Duna jégpáncélján sorakozott fel Szilágyi serege és a köznemesség, egyre hangosabban követelve, majd nemsokára már ünnepelve, a törökverő Hunyadi János – a nándorfehérvári országmentő – fiának, Mátyásnak megválasztását. 

»Mátyást mostan választotta,
Mind ez ország királyságra,
Mert azt adta Isten nékünk,
Menyországból oltalmunkra!«

Mátyásnak nem csupán a királyi rangra emelését, és uralkodásának évtizedeit övezi számtalan legenda és csoda, de már gyerekkorában megmutatkozott, hogy különleges, kiválasztotti sors vár rá. Hogy az alábbi néhány történetből mennyi a valóság, s mi az, amit kortársai csodálata, majd az utókor költött hozzá Mátyás dicső életéhez, bizony nem könnyű eldönteni. Persze lehet velem vitatkozni, mást gondolni, én mégis teljes szívvel hiszem, hogy bárkiről, véletlenül nem születtek efféle legendák...

Mátyás apja – Hunyadi János – már egészen kis korától magával vitte fiát a csatamezőre is, korán beavatva a harcászat, a stratégiai hadviselés rejtelmeibe. Mátyás nyolc éves korától több nyelven tolmácsolt apjának a diplomáciai találkozókon. Ezáltal igen korán megtapasztalhatta, milyen felelősséget is rótt apjára a török elleni országvédelem. 

Az apai örökséget – a kor szokásjoga szerint – bátyja, László vitte volna tovább, de már gyerekkorukban érződött, hogy kettejük közül Mátyás a kiválasztott. A krónikák szerint, a nándorfehérvári diadal előtt, Kapisztrán Szent János misézés közben megjövendölte a Hunyadi testvérek sorsát: „A két fiú cseréljen helyet, mert a nagyobb meg fog halni, a kisebb Magyarország királya lesz.” 

Kapisztrán szavai után Hunyadi János komoly védelmet rendelt fiai mellé, megparancsolva, hogy ketten együtt sohasem lehetnek egy helyen. Kapisztrán jóslata végül valóra vált: Lászlót lefejezték, Mátyás pedig király lett. Nem is akármilyen...

Koronázása 1464-ben, nagypénteken történt, nem véletlenül: ezzel is képletesen magára vállalva Jézus sorsfeladatát. Mátyást már a kortársai II. Attilának nevezték, a Thuróczi-krónikában is így méltatják, a magyarság megmentőjét, az isteni igazság letéteményesét látva benne. 1483-ban a pápai legátus eképpen méltatta a magyar királyt a pápának: „Minden fejedelmet, akit ismerek felülmúl. Szentséged az egész keresztény világban senki olyat nem fog találni, aki hozzá hasonlítható.” Nem véletlen, hogy évszázadok óta a magyar néplélekben is kitüntetett helye van Mátyásnak, talán a legnépszerűbb, legszeretettebb magyar uralkodónk ő, akit sokan az utolsó, valódi szakrális királyunknak tartanak. 1490 áprilisában – éppen a nagyhéten, nagypéntektől – három napon keresztül, hatalmas kínokat átélve haldoklik, folyamatosan Jézus nevét ismételve... Halála után közvetlenül ezt írták róla a krónikások: „Meghalt Mátyás, oda az igazság...”

S bizony ebben a korban ez a mondat nehezen értelmezhető másként, mint a Szent Koronával megkoronázott, az isteni igazságot közvetlenül hordozó, Jézust apostolként a földön képviselő király búcsúztatásaként.

Tudom, hogy a történelem nem valamiféle hitvita, hanem – ideális esetben – egzakt események halmaza. Persze minél távolabbi tőlünk egy korszak, annál nehezebb tisztán látni, pontosan mi, miért és hogyan történt. Arról nem is beszélve, hogy a történészek jó része mindig kifelejti a történetmesélésből a kézzel foghatón túlit, az isteni „megmagyarázhatatlant”.

Magam azt vallom – bölcsészként, de nem történészként –, hogy pláne a középkorról nem is lehet úgy beszélni, hogy kihagyjuk a számításból az isteni mozgatórugót és szándékot. 

Gondoljuk csak végig, nem véletlenül nevezték évszázadokon keresztül apostoli királynak és királyságnak a magyar uralkodót és országát. Nem azért, mert más jelző nem jutott eszükbe. Hanem mert pontosan tudták, milyen szerepe, sorsa, istentől kapott, földi küldetése van a Szent Koronával megkoronázott és a hozzá méltó, szakrális magyar uralkodóknak. 

Meggyőződésem, hogy mindezt szem előtt tartva érdemes szemlélnünk a mögöttünk hagyott évezredet, s a magyarság kivételesen szép, ám sokszor pusztítóan nehéz küldetését, történetét. 

Vivat Mathias Rex!”