Szakértők szerint kérdéses, hogy több halálesetet okoz-e az új brit variáns

2021. január 23. 19:17

Több brit szakértő is megkérdőjelezte szombaton azt az előző napi tájékoztatást, hogy a koronavírus néhány hónapja Nagy-Britanniában azonosított új variánsa a korábbi változatnál valamivel több halálesetet okozhat.

2021. január 23. 19:17
null

Az említett tájékoztatást Boris Johnson miniszterelnök adta péntek este a Downing Streeten tartott sajtótájékoztatóján. Ugyanezen a sajtótájékoztatón Sir Patrick Vallance, a brit kormány tudományos főtanácsadója részletesen is kifejtette: a koronavírus-fertőzöttek összességére vetítve vannak „jelenleg nem túl erőteljes” bizonyítékok arra, hogy az új variáns – azon túl, hogy a réginél 30-70 százalék közötti mértékben fertőzőképesebb – több halálesethez vezethet.  A kormányfőtanácsos példaként elmondta: a hatvanas éveikben járó férfiak esetében ezer koronavírus-beteg közül az eredeti vírusváltozattal történt fertőződés esetén hozzávetőleg tíznek, az új koronavírus-variáns okozta fertőződés esetén mintegy 13-14-nek a halála valószínűsíthető.

Bizonytalanság

Sir Patrick is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezekkel a számokkal kapcsolatban nagyon sok a bizonytalanság, sok vizsgálat szükséges annak kiderítésére, hogy ez valóban így van-e. A tájékoztatás a brit kormány mellett működő, elsősorban a légzőszervi vírusfertőzések jelentette veszélyek kutatásával foglalkozó tanácsadó testület (Nervtag) egyik tanulmányára alapult, amely lehetségesnek nevezte, hogy az új koronavírus-variáns magasabb halálozási kockázatot jelenthet. Szombaton azonban a tanulmány egyik szerzője, Graham Medley professzor is változatlanul nyitott kérdésnek nevezte a BBC rádiónak adott nyilatkozatában, hogy az új vírusvariáns veszélyesebb-e halálozási szempontból, mint a korábban azonosított változat.

Mike Tildesley, a brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testületének (SAGE) járványterjedési modellezéssel foglalkozó tagja ugyancsak a BBC rádió szombati hírműsorában kijelentette: túl korai volt „erőteljes következtetéseket” levonni az eddigi vizsgálati adatokból, különös tekintettel arra, hogy a halálozási ráta növekedésével kapcsolatos feltételezés viszonylag kis adathalmazra alapul. Tildesley professzor közölte: „meglehetősen meglepőnek” tartja, hogy Boris Johnson miniszterelnök a nyilvánosság elé állt ezzel a feltételezéssel, ahelyett, hogy várt volna még egy-két hétig, amíg a szakértők alaposabban megvizsgálják az adatokat.

Yvonne Doyle, az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) orvosigazgatója a szombati BBC-műsorban úgy fogalmazott: továbbra sem teljesen egyértelmű, hogy az új koronavírus-változat a korábban ismert variánsnál több halálesetet okoz. Doyle professzor szavai szerint vannak bizonyos jelek, amelyek erre utalhatnak, de ezek nagyon korai szakaszban járó vizsgálatokra, csekély számú esetre alapulnak, ezért „messze nincs még itt az ideje” bármiféle megállapítás kimondásának.

Lassulás

Mindeközben a legfrissebb brit adatok változatlanul a koronavírus-fertőzések terjedési ütemének folyamatos és jelentős lassulását mutatják. A brit egészségügyi minisztérium szombati ismertetése szerint az elmúlt egy hétben 260 098 koronavírus-fertőzést szűrtek ki az Egyesült Királyság egészében. Ez 79 858-cal, 23,5 százalékkal kevesebb az egy héttel korábbi azonos időszakban kimutatott új fertőződések számánál.

A tárca adatai szerint országosan eddig 5 861 351-en kapták meg a koronavírus elleni oltás első adagját, 468 616 embernek a második dózist is beadták.

(MTI)

Címlapfotónk illusztráció. Forrás: AFP

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mátyás01
2021. január 24. 10:20
Mégis hány variánsa van a vírusnak? Lassan havonta felbukkan egy új változat. A fősodratú médiában is 4 féle szerepel, a nem fősodratúban pedig már 11 féléről is hallani.
Knerten
2021. január 23. 22:25
Az egyetlen vírus, amelynek terjedése összefüggésben van a brit felségvizeken folyó heringhalászattal. :D
még fokozza
2021. január 23. 21:48
Lehet, hogy a hideg miatt vár és készül a harmadik hullámra. Vagy brutálisan, a végső leszámolásra.
VeJoLa
2021. január 23. 20:44
A pandémia-pánik folyamatos táplálása a globalisták érdeke! A "lock down" a globalibsi rezsimeknek eszköz a konzervatív ellenzékük kriminalizálására, a konzervatív rezsimek ellenzékének meg lehetőség a "hatalmi önkény" elleni izgatásra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!