Mi nem dughatjuk homokba a fejünket

2021. január 22. 11:26

Vágvölgyi Gergely
888.hu
Mindig is fontos volt számomra a konzervatív és a keresztény értékek átadása. Interjú.

Forradalmi tett manapság Jézushoz tartozni és ezt fel is vállalni a mindennapokban?

Forradalmi tettnek nem mondanám, de nem is népszerű. Egyre inkább az evangélium radikalitásához és tisztaságához kell visszatérnünk.

Valójában semmi mást nem ígértek nekünk, hiszen sosem mondták, hogy könnyű lesz kereszténynek lenni, és hogy ez világi értelemben könnyű befektetés. Jézus azt mondta, hogy őmiatta fűt, fát, bogarat fognak ránk kiáltani, sőt üldöztetésnek leszünk kitéve. Mi még kényelmes helyzetben vagyunk itt, Közép-Európában, hiszen a világ olyan szegletében élünk, ahol ugyan érhet minket verbális agresszió, de még alapvetően nem vagyunk kitéve üldöztetésnek a keresztény hitünk miatt.

Nem úgy, mint Afrikában vagy Ázsiában. Lehet tudni pontos adatokat, hogy hány ember szenved el üldöztetést ezeken a területeken?

A statisztikák szerint naponta 13 embert ölnek meg bizonyíthatóan és tételesen azért, mert Jézus Krisztushoz tartoznak. És ebben nincsenek benne azok, akiket vélelmezünk, hogy azért öltek meg, mert Jézus követői voltak. Ez egészen elképesztő szám!

Nyugat-Európában szinte mindennaposak a keresztényellenes támadások, templomokat gyújtanak fel, szobrokat rongálnak meg. Miért távolodnak el a nyugatiak az egyháztól?

Nyugaton az egyház talán elkényelmesedett, mert túl nagy a megfelelési kényszere. Sokkal inkább keresi földi szirénhangok kegyeit, mintsem azt az igazságot, ami 2000 éve rá van bízva, és amelynek elméletileg a képviseletére hivatott. Ez kommunikációs síkon is megjelenik, amikor arról beszélünk, hogy vegyük-e le a keresztet egy stockholmi templom tornyáról, mert mi van, ha az sértő. De ezzel együtt is el kell mondani, hogy nagyon komoly erők dolgoznak az egyház és a hit megmentésén, túlélésén, például Franciaországban. Vannak olyan mozgalmak, közösségek és egyének, akik őrzik a lángot.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Isten saját képmására alkotta az embert, mindannyian egyszeri, megismételhetetlen és csodálatos teremtményei vagyunk az Istennek. Tehát innentől kezdve minden olyan kísérletet, amely arra irányul, hogy ezt az "Isten-képmásiságunkat" lerombolja, nekünk zsigerből el kell utasítani."

Még nagyon sok történetet mesél Csaba testvér, a gyerekekről és családokról az előadásaiban. Ebből megtudhatnád, hogy hány széteső családot "varrt" össze ilyen egyszerű és hatásos ötleteivel. Ezekből kerekebb kép alakulhatna ki benned róla.
Nem elveszi a családoktól a gyerekeiket, hanem a családok kérik, hogy fogadja be őket.
Így kezdődött, hogy a kezébe nyomott egy csecsemőt egy vadidegen nő és otthagyta.
Gondold el, egy pap egy csecsemővel.
A férfiak váltak munkanélkülivé a bányák bezárásakor. Jól tudhatod, hogy mindig az anya, a nő az erősebb és a férfi az, aki az alkoholba menekül.
Volt, hogy egy nagymama kérte, hogy jöjjön el egy unokájáért. Csak egy van? Kérdezte Csaba testvér? Na jó kettő, mondta a nagymama és kiderült, hogy 4 kisgyereket kellene befogadnia.

Ez is egy jó előadás, ha lesz időd.

https://www.youtube.com/watch?..

Vágvölgyi Gergellyel készült interjúból idéztem neked, Vágvölgyi Gergely mondatait, kedves ner-testvérem.
Mert te azt írtad, hogy: "Ez a szép magyar nevű gerinctelen pondró az egyik leggusztustalanabb alak a táborban."

Ebből az interjúból egy hithű gyakorló keresztényembert ismerhettél meg, akit te nemes egyszerűséggel, csak: "gerinctelen pondró az egyik leggusztustalanabb alak a táborban." neveztél.
Mit vétett ellened, vagy a hazád ellen Vágvölgyi Gergely?
Annak dacára, amikor még kevesebb s-sel írtad a neved, - írtad, hogy ismét kirúgott a mandi - úgy mutatkoztál be, hogy sokgyerekes keresztény ember vagy. Jól emlékszem rád. Volt pár csörténk.
Ami a commentjeidből egyből lejött, most is, hogy egy hazugság.
Engem szemlézel?
Sosem írtam olyan durva mondatokat, amilyet te egy ilyen nagyszerű keresztény családapára.
Akkor vegyük szép sorjában a commentjeimmel szembeni kifogásaidat.

1. Mi a problémád azok után, amit nyilatkozott Magyarországról? Hol van a maki szó a te beírásodhoz képest?
2. Feri hatalmas arc..írta vacskamati mi a problémád azzal, hogy folytattam. Akinek nagy az arca, annak a feje is nagy. Nagy az orra is, talán te nem így látod?
3. Te milyen jelzőt írnál Jourovának, azok után, amilyet ő a magyarokról? Aljas és ez az igazság.
4. Az energiavámpír jelentését nem ismered? Gondolkozz! Kit nevezünk ilyennek?
5 Ezt nem én írtam palika1955-nek írták. Nem tűnt fel?
iIonah 2020. december 31. 0:01
@kozmosz
A vén szaros Palikának folyamatosan ömlik ki a trágár fős a szájából.
Ezek után senki számára nem lehet kérdés, hogy Palika nem keresztény, csak egy aberrált, beteg vénember.
6. Nem láttad, hogy minek nevezett palika1955?
Te így szoktál beszélni a nőkkel?
Ez a legkevesebb amit írhattam neki. Persze a címzést nem láthattad, hiszen 3 éve nem kap tőlem választ, hiába írogat naponta többször is nekem.
Reálban már rég felpofoztam volna.

Más szemében a szálkát, a magadéban a gerendát sem veszed észre!

Decemberben jöttél vissza

Kissss 2020. december 4. 10:27
Mostantól e néven jelentkezem, mivel magyar sajtó- és véleményszabadság zászlóshajója, a Mandiner ismét, mindenféle előzetes jelzés nélkül törölte a Kiss nickemet.
No pasaran.

Sulammit 2020. december 4. 10:29
@Kissss
Miért a hvg szokta előre jelezni?

Ezt ki írta? Csak nem te? Szégyelld magad!
Kissss 2020. december 22. 4:38

"Az esemény moderátora: Kurucz Éva."
Az egyik aktuális médiakurva.

Akkor magadról is megvan a véleményed. Többszörösen!

Kissss 2021. január 14. 8:41
@alter_ego
"Anyád volt soros kitartottja... Neki dolgozott a Rákóczi téren. "
Kedves ner-testvér, én csak sajnálni tudlak.
Aki más édesanyját a szájára veszi, az csak egy aljas, nincstelen, rongy szar ember lehet.
Legyél ezzel a tudattal boldog.

Ezt Semjén Zsoltra írtad.
Kissss 2020. december 20. 11:46

Ezt a gerinctelen meztelencsigát van, aki komolyan veszi?

Tarlósra írtad
Kissss 2020. december 19. 7:33

Ezt a vén bukott szerencsétlent még mindig mi etetjük?
Kissss 2020. december 24. 7:23
Ha "ezek" alatt a felcsúti csüngőhasút és bandáját érted, akkor egyetértünk.

Erdő Péterről írtad!!!
Kissss 2020. december 23. 7:17
"Szopd le szájert peti..."
Valószínűleg már megtörtént.
Csodálkozom, hogy megjelent a színen.

Kissss 2020. december 28. 11:10

Ezt a szegény Matolcsyt már ideje lenne lelőni, ne szenvedjen ilyen sokáig.

Varga Juditról írtad! Szégyelld magad!

Kissss 2021. január 16. 3:52
Ez a luvnya most már gazdasággal is foglalkozik?
Nincs tennivaló az igazságügyben?

Kissss 2021. január 17. 7:00
Bánffy Miklós munkásságát tisztelem, Erdély trilógiáját máig nem felejtem.
Ha ma élne, valószínűleg kikérné magának, hogy ez a túlsúlyos ukrán fehérjehalmaz maszatolja össze bármelyik művét is.

Kissss 2021. január 19. 6:23

Ez a mocskos, hazug, fizetett banda mindenkit igyekszik hetedíziglen visszamenően besározni, aki nem fekszik le/dől be a csüngőhasú, gumicsizmás miniführer aktuális jelszavainak.
Köp

Helló! Olyan nagy kincs, hogy vigyázni kell rá, mint a szemünk fényére.

Helló! Tenni kell érte bizony.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés