Markovics Zita, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje csütörtökön elmondta: a Kerepesi út 17-nél, az egykori gumigyár területén építkezési munkálatokat végeznek, szerdán ott került elő egy robbanótest. A tűzszerész katonák megállapították, hogy egy 1938-ban, Magyarországon gyártott, ötven kilogrammos légibombát találtak. Az ilyen típusú eszközöket a második világháborúban az ellenséges gyalogos erők visszaszorítására használták a magyar csapatok. A Kerepesi úton talált robbanótest élesített, mágneses gyújtószerkezettel van ellátva. Ezért a hatástalanítás idejére nagyjából háromszáz méter sugarú körben ki kell üríteni az épületeket, és lezárni a közlekedési útvonalakat.
Az együttműködő szervezetek – a Magyar Honvédség, a rendőrség, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Józsefvárosi Önkormányzat, valamint az érintett közlekedési társaságok – a vasúti menetrend és a közutak forgalmának figyelembevételével végzik feladataikat. A biztonsági intézkedésekre este 8 órától kell számítani. A Keleti pályaudvarról induló és oda érkező vonatok menetrendjéről a MÁV, a forgalomkorlátozásokról a rendőrség, az érintett épületek kiürítéséről és a befogadóhelyekről a Józsefvárosi Önkormányzat honlapján lehet tájékozódni – közölte a kommunikációs tiszt.