Trump búcsúbeszédet mondott utolsó hivatali napján

2021. január 20. 8:43
Az elnök videót tett közzé a közösségi médiában kedden, elnökségének utolsó estéjén, amelyben megköszönte az amerikaiaknak, hogy lehetővé tették számára a szolgálatot az ország legfelsőbb hivatalában.

A leköszönő elnök üzenetében felszólította mind a demokratákat, mind a republikánusokat, hogy csökkentsék a viták hevületét, és hagyják maguk mögött a pártoskodás szellemét. 

„Ahogy most befejezem az Egyesült Államok 45. elnökségének tisztségét, igazán büszke vagyok arra, amit közösen elértünk. Megtettük, amiért idejöttünk – és még annál is többet” – kezdte beszédét Trump, felidézve a 2016-os kampány jelmondatát, miszerint „tegyük újra naggyá Amerikát”.

Az elnök a 20 perces videó első felében köszönetet mondott feleségének, Melániának és gyermekeinek: „Ivankának, vejemnek Jarednek, valamint Barronnak, Donnak, Ericnek, Tiffanynak és Larának”. Megköszönte alelnöke, Mike Pence szolgálatát, az Egyesült Államok titkosszolgálatának személyes védelmét, majd köszönetet mondott az amerikai népnek.

„Az elnöki tisztség teljesítése leírhatatlan megtiszteltetés volt” – mondta Trump. „Köszönöm ezt a rendkívüli kiváltságot és megtiszteltetést”.

Trump ezután közvetlenül elítélte az Egyesült Államok Capitoliuma elleni január 6-i támadást.

 

Impeachment

Donald Trump ellen a múlt héten másodszor indult impeachment eljárás, mert ezeket a támadásokat állítólag maga ösztönözte azzal, hogy folyamatosan hangoztatta a széles körű szavazási csalásokkal kapcsolatos állításait, ezzel pedig aláásta a novemberi elnökválasztás eredményét.

„Soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy bár nekünk amerikaiaknak mindig megvannak a nézeteltéréseink, de hihetetlenül tisztességes, hűséges és békeszerető polgárok vagyunk, akik mind azt akarjuk, hogy hazánk virágozzon és nagyon-nagyon sikeres és jó legyen. Valóban csodálatos nemzet vagyunk”– mondta. „Minden amerikait elborzasztott a Capitolium megtámadása. A politikai erőszak mindennel szemben támadás, amiben amerikaiként hiszünk.” – folytatta.

„Most sokkal inkább, mint valaha, újra egyesülnünk kell közös értékeink mentén, felül kell emelkednünk a pártoskodás szellemén, és össze kell kovácsolnunk közös sorsunkat” – jelentette ki Trump.

Koronavírus-járvány és határvédelem

Ezt követően ismertette a „Warp Speed ​​hadművelet” eredményeit, kezdve a COVID-19 vakcinával, melyet „orvosi csodának” nevezett. „Egy másik adminisztrációnak három, négy, öt, talán akár 10 évbe is beletelt volna egy ilyen vakcina kifejlesztése. Mi kilenc hónap alatt megcsináltuk”.

Ezután a gazdaság fellendítésére és a déli határ biztosítására tett erőfeszítései kerültek sorra. „Büszkén hagyjuk el hivatalt, miután bevezettük a valaha volt legerősebb határbiztonsági intézkedéseket” – mondta.

Egyéb eredmények

„Az elnök által elért egyéb eredmények közt van a Space Force létrehozása, az első asztronauták űrbe juttatása amerikai rakétán, valamint Qassem Soleimani iráni tábornok és Abu Bakr al-Baghdadi ISIS-vezető likvidálása” – sorolta a Fox News. Trump ezután elismerését fejezte ki hivatala irányába, amiért évtizedek óta elsőként nem kezdeményeztek újabb háborúkat.

Végül az elnök cenzúra és a „cancel culture”, az elhallgattatás kultúrája ellen emelt szót – ez a kérdés igencsak foglalkoztatja, miután két héttel ezelőtt elzárták közösségi médiacsatornáit.

„A mozgalom, amelyet elkezdtünk, még csak most indul”

Emellett arra biztatta támogatóit, hogy folytassák az általa megkezdett munkát. „A mozgalom, amelyet elkezdtünk, még csak most indul” – mondta. „Ilyen még soha nem volt. Az a meggyőződés, hogy egy nemzetnek saját polgárait kell szolgálnia, nem fog elapadni”.

„Amerika nem egy szelíd lelkű, bátortalan nemzet, akinek menedéket kell nyújtani és megvédeni azoktól, akikkel nem értünk egyet" – folytatta. „Ezek nem mi vagyunk. Soha nem leszünk ilyenek”.

„Az amerikai nép szívében mély és odaadó hazaszeretet lángol, nincs olyan, amit ez a nemzet ne érhetne el. Közösségeink virágozni fognak. Népünk gyarapodni fog. Hagyományainkat ápolni fogjuk. A hitünk erős lesz. A jövőnk pedig fényesebb lesz, mint valaha” – fejezte be beszédét Trump. „Hűséges és örömteli szívvel, optimista szellemmel és a legnagyobb bizakodással megyek el erről a fenséges helyről, tudván, hogy hazánk és gyermekeink számára a legjobb még előttünk áll".

Trump elnök szerda kora reggel távozik a Fehér Házból, miután részt vesz a Joint Andrews bázison tartott búcsúünnepségen. Ezután a floridai Palm Beachre repül, és várhatóan mar-a-lago-i birtokán kezdi újra a civil életet. A megválasztott elnök, Joe Biden várhatóan délben teszi le esküjét.

Összesen 57 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Minden jót kívánok neki, jó elnök volt: kár, hogy a demokraták elcsalták a választást, ezzel meghiúsítva az amerikai nép igazi akaratát.

Ez egy optimista beszéd volt ami Amerika jövőjét illeti.
Bidé egészen más jövőjét mutatja Amerikának.
Lmbtkq és abortusz támogatása, négerek túlértékelése több millió déli állampolgársága a drogmaffia letelepítése.

Trump hívek megalázása, ahogyan az elnökkel is tették.

Akkor az arabok elleni háborúkat megindító Nobel békedíjas Obama mi volt?

Csá! Sok hülyeséged volt/van, de belefér abba a jelszóba, hogy "rockerélet!" Unalmas nem vagy.

Ezért felesleges volt újraregisztrálni.
X

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés