Megveszlek kilóra! – Minden kiskapu valójában felhívás korrupcióra

2021. január 18. 22:05

Szanyi Tibor
Igen Szolidaritás
Nyugodtan merek rosszmájú lenni.

„Megveszlek kilóra, nagyjából ez az üzenete annak a kormányzati bejelentésnek, miszerint a jövő évtől a 25 év alatti fiatalok jövedelme adómentes lesz. Állítólag az átlagkeresetig.

Nyugodtan merek rosszmájú lenni

Nyilván majd jönnek az értékhatár alóli kivételek is. Mondjuk, a szállodaiparban, ami gyakorlatilag NER-kézben van, és netán egyes nemzetgazdaságilag kiemelt cégek esetében. Például NER-es anyuci-apuci adott káeftéjében.

Nyugodtan merek rosszmájú lenni. Eddig is hasonlóképpen volt szinte minden fideszes »családbarát« intézkedés esetében. A módszer az, hogy meghirdetnek valami piszok hangzatosat, megspékelve egy halom speciális feltétellel, s minthogy ezekbe csak a fehér holló fér bele, ezért úgymond méltányossági, azaz különleges eljárásban odaadják a kedvezményt azoknak, és csak azoknak, akiknek »név szerint« akarják.

A valóság szerves része azonban az, hogy a Fidesz támogatottsága látványosan megzakkant a fiatal korosztályok soraiban, leginkább a 25 év alattiaknál. Márpedig ennek a 16-25 éves korosztálynak a bő egyharmada valamilyen jövedelemmel bír. No, ne gondoljunk feltétlenül rendszeres van itt minden zömmel fehér, szürke és fekete alkalmi bevételekre.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 26 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Jobbik szerint meg az ő ötletüket nyúlták le. Rendezni kéne a sorokat valahogy.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés