„Németország egyik kormányzó pártja, a kereszténydemokraták (CDU) új elnököt választottak, Armin Laschet személyében. Az egyik legsürgetőbb kérdés, amellyel szemben az új elnöknek állást kell foglalnia nem más, mint a Fidesz és Orbán Viktor ügye. Magyar oldalról gyorsan érkeztek reakciók Laschet győzelmére és az új CDU vezető is hasonló tempóban beszélt is már Magyarországról nyilatkozataiban. Érdemes megvizsgálni az első megnyilvánulásokat részletesebben, ugyanis kódolt üzeneteket hordoznak.
Alig néhány perccel az elnökválasztás eredményének kihirdetése után a kormányközeli Alapjogokért Központ egy gyors elemzést publikált a Facebook oldalán. Kiemelte, hogy Laschet jó kapcsolatokat ápol Magyarországgal és az általa vezetett tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália, miniszterelnökeként fontos szereplője a magyarországi befektetéseknek, illetve egyike annak a pár német politikusnak, akik az utóbbi években nem kritizálták aktívan az Orbán-kormányt.Több mindent is ki lehetett volna emelni.