Komolyan vehető Barack Obama fenyegetése?

2021. január 15. 11:10

Földi László
Magyar Nemzet
Röviden fogalmazva: nem!

„Kicsit bővebben kifejtve azért sem, mert Barack Obama egy az amerikai állampolgárok közül, egyetlen szavazati joggal. Elmélkedése magánvélemény, melyet tiszteletben lehet és kell tartani, ahogy bárki másét is, de politikai­lag nem releváns.

Barack Obamának a médiában megjelent felszólítása, miszerint Donald Trump után Orbán Viktor kormányát is le kell váltani, mert szerinte a magyar kormányfő is elfogadhatatlan gyakorlatot követ, legalábbis furcsa. Történt ugyanis, hogy Barack Obama – mint az Egyesült Államok első afro­amerikai származású elnöke 2009–2017 között – vagy maga volt egy arcátlan elnyomó rendszer megvalósítója, vagy kétszínű módon képes volt asztal alá söpörni lényeges kérdéseket.

Különben hogyan fordulhatott elő, hogy az őt követő Donald Trump elnöksége alatt olyan nagy vihart kiváltott BLM (Black Lives Matter) mozgalomban megfogalmazott követelések Obama idején nem jelentettek gondot? Vagyis az első fekete amerikai elnök regnálása alatt nem kellett felszabadítani a fekete amerikaiakat, nem kellett letérdelni előttük, bocsánatot kérve a fehér ember velük szemben száz évekkel korábban elkövetett bűnei miatt. Szóval ha ez nem volt tétel Barack Obama idején, miért vált azzá leváltását követően?

Valószínűleg – sőt biztosan – azért, mert a megírt forgatókönyv szerint, melynek semmi köze az amerikai nép akaratához, egy fekete bőrszínű elnök után a globális kvótalogika szerint egy női elnöknek kellett volna következnie. Egészen pontosan Hillary Clinton volt kijelölve erre a szerepre. Nem így történt. Ráadásul nem elég, hogy Donald Trump fehér, még férfi is. Nyilván közel az idő, amikor ezt a nem várt kisiklást a Demokrata Párt és a mögötte felsorakozó háttérhatalom teljes mértékben korrigálni fogja. Könnyen lehet, hogy ez rövidesen be is következik. Egyáltalán nincs kizárva, hogy a beiktatásakor 78 éves Joe Biden nem tölti ki a négyéves ciklust, és mondjuk egészségi állapotára hivatkozva visszalép egy-két éven belül, hogy átadhassa helyét alelnökének, Kamala Harrisnek, aki nem csupán nő, de származását tekintve az egyik legszínesebb amerikai polgár.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 35 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem tudom, Obama szavazhat a magyarországi országgyűlés
választásokon? Ha igen, akkor lehet véleménye és érvényt is szerezhet
neki. Ha nem, akkor csak egy kibic. Azoknak pedig kuss van.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés