A Facebookon csak választást veszíthetünk!!!

2021. január 11. 19:34

Dezse Balázs
Facebook
Ez nem a mi terepünk, nem a mi módszerünk. Olyan, mintha az ellenség Enigmájával akarnánk a saját hadseregüket irányítani.

„A FACEBOOKON CSAK VÁLASZTÁST VESZÍTHETÜNK!!!
Azt gondoltuk sokáig, hogy a Facebookon kell választást nyerni. Meg fiatalokat. Azt is gondoltuk, hogy az trendi. Az amerikai események bebizonytották, hogy ez részben igaz, hiszen, ha a Facebookra és a közösségi médiára hagyatkozunk, akkor valóban eldől a választás, csak éppen úgy, ahogy ők akarják, vagyis bukunk.
Itt mindenkinek oka van most félni. Rengetegen élnek abból, hogy YouTube-csatornájuk van, hogy a Facebookon aktívak, vagy TikTokon sztárok. Ahogy Emily Ratajkowski is kitette a napokban, nem normális az, hogy egy még aktív amerikai elnököt is örökre száműzhet és kiforgathat a Big Tech, ugyanígy azok, akik ebből élnek sincsenek biztonságban. Ahogy az átlag felhasználó sem, aki csak a gyerekével, párjával, unokájával akar kapcsolatot tartani. Elég egy meggondolatlan elszólás. Egy kósza félreérthetőség. Bármit megtehetnek. És miután bármit megtettek az információ, amikkel éveken át tápláltuk őket az övék. Azzal is bármit megtehetnek. 
‼A 2022-es válsztások valóban a Facebookon fognak eldőlni. Ott fogunk elhasalni. Lépni kell, változtatni, beismerni, hogy ez nem a mi terepünk, nem a mi módszerünk. Olyan, mintha az ellenség Enigmájával akarnánk a saját hadseregüket irányítani. Az influeszerkedés, a YouTuberkedés szuper dolgok, de nem konzervatív terep. Ellenünk működik a gépezet. Azt kell csinálni, amiben jók vagyunk (az élet maga), azon a terepen kell csatákat vívnunk, ahol győzhetünk. 
‼Térjünk vissza tehát a klasszikus kommunikációhoz. Amellett, hogy fontos a közösségi jelenlét, érdemes lenne személyesen, szórólapon keresztül, plakátok formájában és a józan ész erejével kommunikálni. 
???? Nehéz terep, keskenyebb út, de a Bibliában sem az egyszerűen járható út vezet az üdvözüléshez, hanem az, ami lehetetlennek látszik. 
‼ Nem ördögtől való a hagyományos kommunikáció, felértékelődhet a TV szerepe, mert abba nem tud belenyúlni Cukkerberg, meg a Google, meg a Twitter. Ez a reklám helye, éljen a Pesti TV. 
‼ Ne vérezzünk el az ellenség terepén. Használjuk azt a javunkra, miközben kihasználjuk a saját módszereinket, a saját terepünket az előnyszerzésre!
⁉ Ha Isten velünk, ki ellenünk?”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 126 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hónapok óta magam is erről elmélkedtem, a tömegkapcsolatok fontosságáról. Egyik budakeszi ismerősöm is arról mesélt, hogy a fideszes Csenger-Zalán Zsolt képviselőt csak a választási kampányban látják.

Amikor 1060-ban Endre király elvesztette a Mosony közeli csatát, s eltemették, Béla herceg Fehérvárra ment. Hogy megtudja az ország bajait, elrendelte, hogy minden faluból "két ékes beszédű " öreget küldjenek Fehérvárra tanácskozás végett.

Ezt Orbán Viktor figyelmébe is ajánlanám, s minél több személyes érintkezést az emberekkel. S egy, a 22-es választásokra már holnaptól készülő felkészült team létrehozását. Az időzített bomba ketyeg a lábunk alatt.

Emlékszel még arra a TV riportra, amelyben Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként Kazincbarcikán ment az utcán, körülötte cigány emberek. Az egyik cigány asszony sorolta a problémákat, amire a miniszterelnök úr csak annyit mondott, hogy dolgozni kell..........Szerinted az elégséges válasz volt? Egyik oldal sem ragadhat le üres frázisoknál. Persze lehet, hogy ez elég szavazók százezreinek. Lehet, hogy a politikusok ismerik a néplelket? A szavazóknak kell öntudatosnak, tájékozottnak, a hazai belpolitikai történéseket tágabb nemzetközi összefüggésekbe elhelyezni képesnek lennie. Felismerni a nagy geopolitikai játszmákat, az országunknak abban kijelölt szerepét, jövőjét.

Ezek a nagy játszmák a lényegesek, mert ha az embereket megtévesztik, sikeresen egymásnak uszítják, tudatosan beletaszítják a napi gyűlölet mocsarába, akkor a kormánypárti és az ellenzéki szavazókat egy hordóban gurítják a Dunába a Gellért-hegy tetejéről.......

Szólásszabadság melletti kampányt kell indítani MOST!
Szetintem, mindenki egyetért azzal, ami állítóla Voltaire írt le és a liberálisoknak ez a mpndata a szólás és vélemény szabadságra;

"Nem értel egyet azzal amit mondasz, de életem végéig küzdeni fogok azért, hogy mondhasd"

Nem értem, hogy balliberális - MSZP-DK-LMP-PM-Momentum-Jobbik - szavazóként miért nevezed Gyurcsány Ferencet El Qurónak? Miként lelkesíted így a veled egy nézeten állókat, hogyan lesz ebből 22-ben győzelem? Egyébként meg az Általad támogatott balliberális koalíció milyen irányvonalat képvisel a haza cigányságot illetően? Azt, amit a szerencsi választások idején, vagyis minden koalíciós partner egyoldalúan felzárkózott a rasszista cigánygyűlölő jobbikos jelölt mögé?

A mi szolgáltatónk is a UPC Direct. Májusig van hűség időnk, utána váltanunk kell, minősíthetetlen, amit csináltak. Jan. elején levettek vagy 10 csatornát, a Hír TV még megy, de a többi már nem, az újak még nincsenek. A tányéron keresztül mást is kapunk, pl. TVP Poloniát és egy távirányítóval működni tud az összes. Más szolgáltatónál erre nincs lehetőség, ezért vagyunk UPC Direc-esek 10 éve.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés