„Az igazi probléma az, hogy Karikó Katalin elment egy másik országba kutatni, ott talált meg minden feltételt ahhoz, hogy dolgozzon. Ezért nekünk, akiknek a közelmúltban és a jövőben felelősségünk van az ország jövőjével kapcsolatban, tudomásul kell venni, hogy valami valahol elrontódott (sic!), ezek az emberek másutt érik el a nagy sikereiket, nem pedig itthon. A miniszterelnöknek rá kellett volna erre kérdeznie, meg arra is, amikor Novák Katalin asszonyság az ablakot mossa, az a jó példa a Karikó Katalin-féléknek, a magyar nőknek, vagy valami másfajta mintát akarunk adni a nőknek?”
Ezek tehát Juhász Ferenc bölcs meglátásai.
Túl azon, hogy e tiráda kapcsán a bunkóság és tahóság szavak jutnak az ember eszébe, érdemes kitérni ama aligha megkerülhető körülményre, hogy amikor az immár világhírű magyar professzorasszony kénytelen volt kiutazni az Egyesült Államokba (ahol nem mellesleg több évtizedes szakmai elutasítás és küzdelem várt rá),
Magyarország első emberét akkor nem Orbán Viktornak, hanem Kádár Jánosnak hívták.
Juhász Ferenc pedig akkor, a nyolcvanas évek közepén épp megyei KISZ-titkárként segítette a létező szocializmus megvalósítását. Avagy szolgálta ki azt az ideiglenesen hazánkban állomásozó katonák fegyvereire épülő rezsimet, amely Karikó Katalint és még sokakat elüldözött. Ráadásul innen akkor szökni kellett, nem pedig magyar személyivel átrepülni fapados járattal néhány határ felett, mint az mostanság (leszámítva a járványidőszakot) lehetséges.