Gyurcsány szókincstára

2021. január 4. 7:08

Dippold Pál
Magyar Hírlap
Az egyszerre festőművész, karmester, kígyóbűvölő ott áll a festékpacnik felett az ecsetjével, majd lecsap, és kavarni kezd.

„Az egyesült ellenzék, azaz a moslékkoalíció vezére, a bukott miniszterelnök Gyurcsány most éppen fogalmazóművésznek képzeli magát.

A Facebookon zúdítja híveire és ellenfeleire zavaros mondatait. Ez akár jó hír is lehetne, hiszen így legalább nem látjuk az izgága nyüzsgönc tekergését és farkasvicsorgását a pulpituson, nem halljuk ájtatosra álcázott hangját. Valamire mégis csak jó ez az úgynevezett internetes közösségi felület: a bizonyos mértékű távolságtartásra. A fizikai közelség elkerülésére. Ám hiába igyekszünk elhajolni Gyurcsány idegborzoló idétlenségei elől, azok előbb-utóbb elérnek hozzánk.

Legutóbb például arról tett közzé egy jókora szóömlenyt, hogy idén méltósággal kell készülni 2022-re. A Demokratikus Koalíció elnöke ehhez álszerényen hozzátette, jól tudja, ezt könnyebb mondani, mint megcsinálni. Alig titkolt büszkeséggel közli közönségével, hogy összeállt, mondhatnánk mi, összerázódott a konzervatív kormánypártok ellenzéke. Gyurcsány, a szivárványosság legnagyobb magyar híve ezt sokszínű koalíciónak nevezi, ami a jobbközéptől a liberálisokig, a zöldektől a baloldalig lefedi a teljes demokratikus palettát. Szóval, ők így nevezik magukat. Demokratikus paletta. Az egyszerre festőművész és karmester, továbbá kígyóbűvölő Gyurcsány ott áll a festékpacnik felett az ecsetjével, majd lecsap, és kavarni kezd. Így jön létre a sokszínűségből az egyszínűvé maszatolt massza, ami leginkább bizonyos salakanyagokra hasonlít. Ezzel akarja a kígyózó kígyók élharcosa »leváltani a mostani rezsimet«.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés