Az apa nélkül felnőtt fiatalok dühösek a világra. És különösen dühösek a feministára nevelt nők.
„A mai Black Lives Matter (BLM) és LMBTQ »balhék« elsősorban a figyelmet akarják felkelteni. Valami hasonló a helyzet, mint a 19. század végén, amikor az Európában lezajlott zsidó emancipáció után hiába volt jogi egyenlőség, hiába volt gazdasági siker, az emancipálódott csoport tagjai elégedetlenek voltak azzal, ahogyan a környezetük megbecsülte őket. Azt, hogy a megbecsülés-igény fontosabb az anyagiaknál, és előbbit az anyagi bőség cseppet sem számolja fel, Hobbes, Tocqueville és sokan mások leírták.
A kritikai faji elmélet tanításai ellenére – melyek szerint a faji identitás meghatározza a gondolkodásunkat, mint ahogyan egykor az osztályhelyzetről tanították ugyanezt – fehér fiatalok néztek farkasszemet fekete rendőrökkel és követelték a fekete rendőrök munkanélkülivé tételét, akik védték az állítólagos fehér uralmat. (...)
Mary Ebersatdt cikke a First Thingsben arra hívja fel a figyelmet, hogy a mostani mozgalmárok, akik jelentős része feltűnően fiatal, szinte gyerek, és fehérként küzd a fekete rendőrökkel szemben a feketék elismeréséért és a fehérek uralma és az apai társadalom ellen a BLM mozgalomban nagy része csonka családban nőtt fel. E nemzedék negyedének nincs apa a családjában, az amerikai feketéknél ez 65%. Az apa nélkül felnőtt fiatalok dühösek a világra. És különösen dühösek a feministára nevelt nők, akik sikerekre vágytak, elismerésre, de apa ás férj nélkül maradtak a jogaikkal, és így kell szembenézniük sokkal nagyobb problémákkal. Természetesen segítséget, állami beavatkozásokat igényelnek – a szocializmus újabb hulláma e körből is indul. (...)
A vágyott patricidium nagy léptekkel zajlik a nyugati társadalmakban, de a megszabadulás az apáktól nem a remélt boldogságot hozta, hanem szorongást és haragot.
Az atyai tekintély probléma, de aki anélkül nő föl, az meg haragszik a világra. Az egyik legismertebb ilyen szerző Rousseau volt, de a kritikai faji elmélet számos szerzője mamáját még születése előtt vagy csecsemő korában elhagyta a kedves papa. ( Lásd White Fragility, So You Want to Talk About Race, Why I’m No Longer Talking to White People About Race, The Anti-Racist: How to Start the Conversation About Race and Take Action című köteteket.) (...)
Az apátlanok dühösek a külvilágra, mert behozhatatlan hátrányaik vannak a munkaerőpiacon, az oktatásban és a személyes kapcsolatok terén. De még dühösebbek a férfiakra, akik nem az apjuk. Ezért vette át a nyelvükben a kapitalizmus helyét a fehér patriarchátus a bűnös, fasiszta, romlott világ megnevezésére. (Vö. Pascal Bruckner, Un coupable presque parfait: La construction du bouc-émissaire blanc, 2020.”)
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
„Hogy nem szakad rád az ég?!” – így kommentálta a frakcióvezető a szembesítő videóban elhangzottakat.
A notórius Orbán-fóbiások élén aktuálisan most ő menetel, bár közülük sokan maguk is megvetik.
A baloldal terve: a magyar emberek pénzét fejlesztések helyett az ukrán háborúba öntenék, miközben a saját választóikat is cserbenhagyják.
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
