Új gazdája lesz az egykori lipótmezei elmegyógyintézetnek

2020. december 11. 16:50
A tervek szerint ötéves, bentlakásos, nemzetközi középiskola fog működni az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet II. kerületi épületében.

Az Országgyűlés törvényalkotási bizottságában december 10-én elfogadott módosító javaslatból kiderült, hogy a Közép-európai Oktatási Alapítvány vagyonkezelésébe kerülhet az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet II. kerületi épülete, amely a II. kerületi, Hűvösvölgyi út 116. szám alatt található – közölte pénteken a PestBuda.hu.

Az 1868-ban elmegyógyintézetnek épült intézményt 2007-ben zárták be, azóta üresen áll

A Közép-európai Oktatási Alapítvány létrehozását a kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter 2020. november 10-én benyújtott törvényjavaslatban kezdeményezte. Az alapítvány feladata egy középiskola megalapítása, amely „nevelési-oktatási intézménynek, nemzetközi iskolának minősül”, „egy új, regionális iskolázású, a magyar és a szomszédos államokból érkező tanulók számára köznevelési intézmény”, és kollégiummal is rendelkezik.

A törvényjavalat szerint az új iskola tandíjat fog szedni, azonban szociális okokból a tanulók tandíjmentességet kaphatnak. Az intézmény ösztöndíjprogramokat is működtethet. A tervezett új középiskoláról ezt olvashatjuk a dokumentumban: „A létrejövő oktatási-nevelési intézmény a tervek szerint 4+1 előkészítő évfolyamon biztosítana kiemelt színvonalú, középfokú oktatást a diákok számára. Az intézmény»boarding school« (bentlakásos iskola) jellegéből fakadóan a magas színvonalú képzés nyújtása mellett nevelési tevékenységet is végez, a tantermen kívüli foglalkozások a közép-európai (kiemelten kárpátmedencei) identitás erősítése szellemében kerülnek kialakításra, a programok keretében a magyar és regionális értékek, kultúra és hagyományok ismeretének átadása kulcselemként szerepel”.

Ez az intézmény tehát, mint a vagyonjuttásáról szóló előterjesztésből kiderül, az OPNI egykori épületében fog működni.

Az épület további sorsáról bővebben ide kattintva olvashat.

Címlapkép: MTI / Fotó: H. Szabó Sándor

Összesen 100 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés