Megérkezett hazánkba a kínai COVID-vakcina dokumentációja

2020. december 11. 11:23
Ma reggel megérkezett az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézethez a kínai oltóanyag dokumentációja – számolt be Szíjjártó Péter a Facebookon

„A magyar szakemberek most nekiláthatnak annak a vizsgálatnak, amelynek eredményeként eldönthetik, hogy engedélyt adnak-e a kínai oltóanyag magyarországi használatára. A vakcina biztonságossága nem politikai vagy ideológiai, hanem szakmai kérdés. Amennyiben a szakemberek pozitív döntést hoznak, azonnal megkezdjük az oltóanyag importjára vonatkozó szerződés megkötését” írta posztjában a külügyi és külgazdaságoi tárca vezetője

Menczer Tamás a múlt héten közölte, hogy hazánk három kínai céggel állt kapcsolatban: két magán és egy állami vakcinagyártóval. Mivel a vakcina fejlesztésében az állami gyártó tart előrébb, és még az idén tömeges oltást tervez a cég, így ennek dokumentációit kérte el Magyarország. 

Novemberben a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna arról számolt be, hogy a vakcinával már mintegy egymillió embert oltottak be.

Szerdán jelentek meg az első adatok a kínai vakcina hatékonysága kapcsán. Ekkor az Egyesült Arab Emírségek egészségügyi minisztériuma jelentett nyolcvanhat százalékos a hatékonyságot a Sinopharm kínai állami gyógyszertártó vállalat koronavírus elleni vakcinájára. Ez volt az első, nyilvánosságra hozott adat a kínai vakcina hatékonyságáról, mivel korábban maga a vállalat sem közölt róla információkat.

A közel-keleten, így az emírségekben szeptember elején kezdték meg a Sinopharm vakcinájának vizsgálatát 31 ezer önkéntes, köztük Mohamed bin Rasíd Ál Maktúm miniszterelnök bevonásával 125 országból. Korábban több ország – köztük Bahrein – is adott „vészhelyzeti engedélyt” a Sinopharm vakcina használatára, Marokkó pedig már nagy tételben rendelt belőle.

Az utolsó, harmadik klinikai tesztelési fázisban a 18 és 60 év közötti jelentkezők 28 nap alatt két oltást kaptak. 

Az arab ország minisztériumának közleményében nincs szó a vakcina mellékhatásairól, arról sem, hogy hányan betegedtek meg tőle, vagy hányan estek át placebokontrollon. A tárca csak annyit közölt, hogy nem merültek fel „komoly biztonsági aggodalmak”.

A Sinopharm vakcinája az emberi sejtekben szaporodni képtelen, inaktív vírust tartalmaz, amely a szervezet saját immunreakcióját váltja ki, a vezető nyugati oltóanyaggyártók – például a Pfizer és a BioNTech – egy újfajta, eddig sosem használt, úgynevezett mRNS-alapú vakcinát kínálnak, amely a vírus tüskeproteinjének örökítőanyagát hordozó ribonukleinsav (RNS) segítségével alakít ki védettséget az emberi szervezetben.

(MTI)

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Más:
S. Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség szombati országos küldöttgyűlésén ugyanis azt mondta, "aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan az SZDSZ-re". Tegyen így az is, aki azt akarja, hogy gyermeke szájába az iskolában marihuánás cigarettát nyomjanak, aki azt szeretné látni, hogy gyermeke "extrém szekták szeánszán veri magát a földhöz"

(a szerző a Fővárosi Patyolat Vállalat munkavédelmi előadója is volt korábban)

mRNS oltásoknál kockázati tényező a kettős szálú RNS molekulák jelenléte, ami a gyártás mellékterméke, és önmagában is vírusként viselkedik - tehát elég sok mellékhatást okozhat.
Egy magyar fejlesztés segíthet ezeket kiszűrni: https://hamuesgyemant.hu/koron..
de nem mondanám, hogy ez a fajta oltástípus teljesen biztonságos.

Ezért felesleges volt újraregisztrálni.

x

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés