Drót: Antiszemita botrány egy mai indexes régi lapjában

2020. december 8. 9:16
Nótin Tamás korábban a jobbikos Barikád és az Alfahír munkatársa is volt.

Az Index jelenlegi újságírójának, Nótin Tamásnak komoly múltja van a Jobbik pártsajtójában – hívja fel rá a figyelmet a Drót.info. A portál emlékeztet, hogy Nótin korábban a Barikád szerkesztőbizottsági tagjaként például belekeveredett a radikális hetilap legnagyobb zsidóellenes botrányába is, amiről akkor az Index így írt: „nehezen értelmezhető másként, mint nyílt antiszemita uszításként”.

A portál rávilágít, hogy bár az ellenzéki sajtóban úgy kommunikálták le az Index átalakulását, mint amit a Fidesz kebelezett be, ennek ellenére mégis olyan nevek jelentek meg a távozó indexesek helyett a szerkesztőségben, mint Szalai Szabolcs, aki korábban az LMP-s Ökopolisz Alapítványhoz tartozó Jövő TV-t erősítette, és szervezője volt az internetadó ürügyén tartott kormányellenes tüntetésnek Szombathelyen. Szalaihoz hasonlóan szintén a Jövő TV-től jött Nótin Tamás is, akivel kapcsolatban több cikk is megjegyezte, hogy a Jobbik önkormányzati képviselője volt Rákosmentén. Az újságírói múltjában mélyebbre ásva pedig előhozták, hogy a Jobbik-közeli Alfahírnél is dolgozott. Lefordítva tehát úgy néz ki a képlet, hogy

az Index politikai rovatához érkező két – LMP-hez köthető – Jövő TV-s arc egyikének még komoly jobbikos előélete is van. 

Nótin azonban nem az Alfahírnél kezdte a Jobbik-pártsajtós karrierjét. A neve ugyanis már a 2009-ben induló Barikád című hetilap impresszumában is felbukkant – mint szerkesztőbizottsági tag. Ez a lap a Jobbik radikális, gyűlöletkeltő és főleg cigányellenes üzeneteinek célba juttatásában játszott komoly szerepet. 2009-ben a Barrikád országos botrányt robbantott ki azzal, hogy borítóján a hátulról fényképezett Szent Gellért szobra volt látható, amint a hagyományos zsidó jelképet, a menórát a főváros fölé tartja. Hozzá pedig a kérdés: „Ébresztő Budapest! Ezt akarjátok?” A lapszám cikkcímei pedig gyorsan egyértelművé tették, hogy a jobbikos Barikád pontosan mire is vonatkoztatta az ébresztő fújását:

• Szabadrablás „Judapesten”
• Sukoró csak a jéghegy csúcsa – izraeli térfoglalás a magyar ingatlanpiacon
• Küzdelem a gyarmatosítók ellen – Grespik László a liberális ügyvédi kamaráról és az izraeli felvásárlásról

Nehezen értelmezhető másként, mint nyílt antiszemita uszításként

– értékelte akkor a borítót veretes őszinteséggel az az Index, ahol ma az egykori Barikád-újságíró Nótin dolgozik, aki annak idején a botrányok ellenére is a Barikád szerkesztőbizottsági tagja maradt.

Összesen 63 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kapaszkodot keresett, mint Biro.
Depresszios lett, kiboritotta a 2018-as vereseg stb.
Vajon mikor hazudott igazat a Jobbik/Index?
Index, ugy felszamoltak, hogy ketto lett belole44!!!4!!!
Add ide a Faxom, Telexem, vagy mi azt!

Mráz Ágoston Sámuel ma reggel a Kossuth Rádióban Gyurcsányt, a maga szempontjából sikeres politikusnak nevezte. Amit, ha belegondolunk nem lehet megkérdőjelezni. Hol van még egy "baloldali" milliárdos, aki egy akolba tudta volna terelni a politikai legelő egykori bárányait és farkasait, a valóban baloldali elkötelezettségű embereket, azok minden frakcióját, színárnyalatát, a rózsaszíntől a mélyvörösig, s itt az ideológiai táborokra, szélső balosokra, Trockij-i értelemben vett liberálisokra gondolok, az eltérő nemi identitással bírók, a káros népszaporulatot kiiktatni szándékozó, új családmodell iránt elkötelezettek tarka táborát, a belvárosi körutak helyére méhlegelőket, lóvasutat, a Kálvin térre ismét állatvásárokat álmodó zöldeket, a nagypapák hagyatékát, a Kun Béla, Szamuely téziseit, világlátását, család-vallás-nemzetellenes, a mindenfajta nemzeti identitást tagadó céljait progresszív európai jelmezbe öltöztető momentumosokat, a politikai legelő mindig a legfrissebb, legdúsabb füvét kereső, nyájról nyájat váltó, már-már bárány identitását is feladó hangoskodó kóbor celeb birkáit, a bakancsokat, náci jelvényeket, a migrációt, a multikat, külföldi spekulánsokat elítélő, elszámoltatást követelő választási szórólapjaikat - Sokkoló, Népítélet, címlapon Gyurcsány bilincsben, mögötte Hiller, Lendvai, Kóka, Horváth Ágnes - a hálószoba mélyére rejtő kisnyilasokat, nácikat, z egyetlen hiteles ellenzéki gondolkodó árvát, az LMP-t.

S Gyurcsány politikai tehetsége áll a Fidesz sértődött táborának megszervezése mögött itt. felkarolja ezeket, médiát biztosít számukra, s kitárja a kapukat egy jövőbeni koalíció előtt, ezzel perspektívát adva számukra.

A Paláver örök optimista hangadói mindezekből semmit sem észlelnek, naponta zengik a győzelmi jelentéseket. Pedig 22 könnyen a Fidesz kurszki csatája lehet, Feri vezeti a vörösöket.

S ugye emlékszünk arra , hogy mekkora balliberális média vihart kavart annak csak elméleti felvetése is, hogy a Fidesz bármilyen formában nyitna a Jobbik irányában. A Fidesz egyből megkapta náci, fasiszta, horthysta jelzőket.

S lám ma a Jobbik vezérkara ott ül Gyurcsány jobbján. Ehhez tényleg tudnia kell valamit.

S adódik a kérdés, mit tud Orbán Viktor e mellé állítani, elégséges-e a megkérdőjelezhetetlen gazdasági fejlődés, a sikeres családpolitika, a nemzeti identitás védelme, és sok egyéb mérhető teljesítmény? meg tudja-e ezek birtokában 22-ben a Fidesz szólítani korábbi bázisát, s ami döntő lesz, kiket és hogyan tud még felsorakoztatni maga mögé?

Gyurcsányt, Klára révén Brüsszel, az EP vezetése minden tekintetben pénzzel is támogatja Orbán ellenében. Soros hatodik hadoszlopa ott dolgozik előttünk, már a diszkrécióra sem ügyelnek, hiperszonikus rakétákkal" lövik a Mauser puskával védekező Fideszt.

Értem amit írsz, de szerintem azt nem lehet Feritől elvitatni, hogy egyedül Ő tudott ebből a szerteágazó érdekrendszerű, világlátású masszából egy ütőképes, a 22-es választásokon fenyegető erőt jelentő formációt faragni. Láthatod, amíg a többiek még emésztik a szövetkezés kényeréből fakadó tényleges hátrányokat, a jövőre vonatkozó veszélyeket, Feri már programot adott a szájukba, amivel nem tudnak mit kezdeni. Illetve tudnak, igazodni, s változatlanul lépéshátrányban maradni.

S az ellenzék egészét mozgató külső erővektorok is Feri lovára tettek, a partitúrát Ő írja, a zenekari árokban is a hátsó sorból Ő irányít, a zenekar egészét a hallgatóság számára vonzóvá, eladhatóvá tevő, bármikor lecserélhető karmestert időben ki fogja jelölni.

Igazad van, Feri egy pojáca, s persze a vele való koalíció minősíti a partnereket is. De bizonyára arra is emlékszel, hogy a koalíció létrejöttében meghatározó szerepet játszott Heller Ágnes fellépése. Az ész nem Ferinél van, de egy jó debbatőr.

A 22-es választást eldönthető kérdésről írtál. De még bizonyára számos más kérdésben - média, filmgyártás, a kultúrpolitika egésze, személyzeti döntések, stb. - lehetne kérdéseket feltenni a Fidesz vezetésének.

Igen, erről írtam, lásd Roctoberi-nek írt válaszomat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés