Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Az elemző szerint világosak az erőviszonyok és az ezzel kapcsolatos megfontolások a Tisza elnökének cselekedeteiben.

Dr. Aradszki András november végén fertőződött meg a koronavírussal.

Közleményt adott ki a Kereszténydemokrata Néppárt, melyben azt írják: Dr. Aradszki András a párt frakcióvezető-helyettese koronavírus-fertőzés miatt intenzív osztályra került. November 20-án derült ki, hogy a politikus megfertőződött a koronavírussal, ezt szintén közleményben jelentette be a KDNP. „Jobbulást kívánunk neki, várjuk vissza közénk!” – zárja a párt a közleményt.
(MTI)

Címlapfotó: MTI / Kovács Attila
