Minden mindennel

2020. december 2. 8:22

Szánthó Miklós
Magyar Nemzet
Kőkemény összefüggések vagy összeesküvés-elméletek?

„Talán már túlcsordulóan unalmasnak hat ez az egész adok-kapok a jogállamiság kapcsán. Sőt azt is lehetne mondani, hogy örökös, monoton ellentmondásukkal, vétózgatásukkal azok játszanak mások idegeivel és jóindulatával, akiknek éppen hálásnak és alázatosnak kellene lenniük a sok kellemért és szépért, amit kaptak. Egy külső – persze minimum nem ebben a Tejútrendszerben élő – megfigyelőben még az a felszínes megállapítás (költői kérdés) is bevillanhat: miért nem tudnak itt egyesek jólnevelten a fenekükön maradni és úgy viselkedni, ahogy a nagykönyvben meg van írva, ha már egyszer minden az előbb említett ülepük alá lett téve, ingyen és bérmentve?

Szóval sokakban felmerülhet legalább az, hogy itt uniós és tagállami politikusok céltalan hullámzásáról van szó, melyet egy idő után a józan átlagpolgárok jóváhagyó unalommal vesznek tudomásul. Az egyik ezt mondja, közös értékekre meg uniós jogra hivatkozik, a másik meg amazt, nemzeti identitást és állami szuverenitást emleget – »egyik kutya, másik eb«, az elitek úri huncutsága ez, úgyis megoldják majd »okosba« egymás között, ahogy szokták. De egy percre álljunk meg és tegyünk úgy, mintha ez a jogállamiságról meg demokráciáról szóló purparlé érdemi, komoly tartalommal bírna – és szögezzünk le pár dolgot.

Ugye jelenleg EU-s oldalról az elsődleges mondás úgy néz ki, hogy Brüsszel diktál, a tagállamok elfogadnak, »hiszen ez az Európai Unió«. Persze ezt cizelláltabban adják elő, azt mondják, vannak bizonyos közös szabályok, melyekbe valamikor mindenki beleegyezett, ezeket az uniós szervek pusztán betartatják, és ezek az uniós szervek pártatlanok, szakmai alapon járnak el, csak a jogszabályok szövegét nézik stb. A legfontosabb dolog, amit látnunk kell ennek kapcsán, hogy az Európai Unió – így az uniós szervezetrendszer – nem csak úgy magától létezik.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 71 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem kell, ennyit sem kellett volna. Egyike a szokásos üres dumáidnak.

Szájer szakmai politikai, jogászi tevékenysége nem szexuális orientációjából fakadt. Vagy úgy gondolod, Justin Trudeau kanadai miniszterelnököt, vagy Ana Brnabic szerb miniszterelnököt, szexuális másságuk alapján mérlegelik? Társaságba pedig nyilván ők is járnak, és ha esetleg valakik úgy gondolják, terítékre fog kerülni az is.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés