Nem meneszti a kormány Demeter Szilárdot

2020. november 30. 17:56
A miniszterelnök-helyettes az Országgyűlésben rámutatott: a baloldal ebben az esetben is kettős mércével mér.

A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjéről kérdezték az ellenzéki képviselők Varga Mihály pénzügyminisztert, miniszterelnök-helyettest az Országgyűlésben. Arató Gergely DK-s képviselő a Petőfi Irodalmi Múzeum cikkére utalva elmondta, hogy „Demeter Szilárd nem az új zsidó, hanem a régi náci, ismerjük ezt a hangot (…) Azzal hogy a helyén van, önök közösséget vállalnak egy nyílt nácival” – mondta a képviselő Varga Mihálynak.

Burány Sándor, a Párbeszéd politikusa úgy fogalmazott, „várjuk a tájékoztatást arról, hogy Demeter Szilárd lemondásáról miért nem tett bejelentést”. Harangozó Tamás az MSZP nevében szintén azt kérdezte, hogy Demeter Szilárd meddig marad még a posztján, Csárdi Antal, az LMP képviselője pedig kifejezetten a PIM-főigazgató távozását követelte.

Varga Mihály reakciójában rámutatott, hogy Demeter Szilárd visszavonta az írását. A pénzügyminiszter úgy fogalmazott: „Demeter Szilárd visszavonta az írását, sőt, a Facebook-oldalát is törölte. Azt írta, hogy amit írt, az sértheti az áldozatok emlékét, tehát elismerte a hibáját”. Varga Mihály hozzátette: „Egyébként itt is megjegyzem, hogy a baloldal itt is kettős mércével mér, hiszen amikor az egyik baloldali képviselő, polgármester azt mondta, hogy megérdemelten volt az év embere Adolf Hitler, akkor önök semmilyen konkrét lépést nem tettek, és most legutóbb Bíró László esetében is mintha kettős mérce működött volna.

Összesen 336 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bírót lehet támogatni a moslékellenzéknek?
Egy bocsánatkéréssel elintézte, bár a véleménye megmaradt, Bírónak.
Demeter visszavonta, pont. Lehet hetekig ajvékolni!

Hitler az év embere. megérdemelte? Meg! mondta a Szent Imre orvosigazgatója dékás polgármester, - mindenfajta következmények nélkül.
Lemondott? Nem!
Akkor most mit ugráltok?

Kórozs nem kért bocsánatot és az MSZP nem mondatja le.
Bírótól minden ellenzéki elfogadta a bocsánatkérést.

Jaj de jó lenne, ha ez a kérdés lenne a legégetőbb.

Miért is menesztené? Írt egy ragyogó cikket, mire a hazai és a nemzetközi balos ellenzék cirkuszolni, műbalhézni kezdett. Ha menesztenék, akkor is a kampány végéig, 2022-ig ezt emlegetnék, sőt, azzal a hivatkozással, hogy lám, meneszteni kellett.

Ez az!! Demetet írása nem antiszemita! A hasonlata legalább olyan szerencsétlen volt. Ezt belátta, törölte.
Össze sem lehet hasonlítani pl. Bíróval.

Te aki azt olvasod, hogy Magyarországon diktatórikus rezsim van, Orbán diktátor és csak Hitlerrel, Sztálinnal lehet összehasonlítani.
Putyin barátja Orbán akik csak tárgyaltal egymással. Nem vacsoráztak, nem táncoltak együtt, nem simogattál ehymás kutyáját.
Egyébként meg minkét oldalon vannak hülyék. Az egyik diktatúrázik a másik gázkamrázik.
De melyik is vonta vissza a kijelentéseit és melyik nem?

Nekünk a mérce nem a dk, hanem Jézus.
Aki olyanokat mondott a farizeusoknak, hogy azoknak ketté állt a fülük tőle. Nemhiába antiszemitázzák a zsidók Jézust is.

Mi ezzel a szöveggel a bajod? Nagyon jól megfogalmazták a problémát.

Index
"Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni. A liberárják most a lengyeleket és a magyarokat akarják kizáratni abból a politikai közösségből, aminek tagjaiként még vannak jogaink. Mi vagyunk az új zsidók Soros György a liberális Führer. A liberárja hadserege pedig szolgaibb módon isteníti, mint anno Hitlert a sajátjai."

Azt írta, belátja, hogy lehetnek olyanok, akiket megbántott.

De azért Demeter Szilárd is tehetne némasági fogadalmat néhány évre...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés