Ennek több oka van. Egyrészt a befogadó országok jól ismert gyengeségei, másrészt az Európai Unió módszerei. A pénzeket ugyanis az EU nagyrészt az ENSZ alá tartozó szervezeteknek adja, amelyek ellenőrzése szinte lehetetlen. Óriási összegek mennek el szükséges, de nagyon alacsony hatékonyságú programokra. Ebből adódik, hogy az uniós tagállamok szeretnék minél inkább átláthatóvá tenni a támogatási rendszert, szeretnék látni a pénzek útját.
Milyen szerepe lehet ebben a térségünk országainak?
Egy ébredési folyamatban vagyunk, amiben a kelet-közép-európai országoknak nagy szerepük lehet. Nekünk, a Visegrádi Négyek országainak nincsen poszt-gyarmatosító traumánk. Mi múltbeli terhek nélkül, valódi megoldást keresve
mondhatjuk, hogy a migrációs problémákat csak helyben lehet megoldani.
A volt gyarmatosító országok, amelyekben milliós számban élnek gyarmati országokból származó emberek, nincsenek ilyen döntési helyzetben. A másik fontos szempont, hogy a visegrádi országok rendelkeznek közvetlen történelmi tapasztalattal a diktatúrából a demokráciába való átmenetről. Ez Afrikában ugyancsak megoldandó feladat. A kelet-közép-európai államoknak tehát kettős hitelességük van Afrika szemében. Emellett több ezer ösztöndíjat adunk külföldi, részben afrikai fiataloknak, hogy nálunk tanuljanak. Nem agyelszívási céllal tesszük ezt, hanem hogy hazatérve saját hazájukban kamatoztathassák majd ezt a tudást. Ez egy nagyon jó befektetés: Afrikában ma számos kormányzatban lehet olyan fiatal vezetőkkel találkozni, akik Magyarországon végezték a tanulmányaikat. Nekünk tehát ezt a fejlesztési stratégiai irányt kell felmutatnunk a régi szemlélet helyett. Ez a mi pozíciónk.

A problémák helyben történő kezelésének elve erősödött mára az uniós politikában? Ez a szempont megjelenik az EU fejlesztési-segélyezési politikájában?
A migráció kérdéséből a radikalizálódó baloldal – teljesen függetlenül az afrikai emberektől és az ő valós élethelyzetüktől – politikai fegyvert csinált. A migrációs vita nem ért véget, és még sokáig nem is fog. Az európai fejlesztési politikának legfőbb célja kell, hogy legyen a migrációt kiváltó okok számának csökkentése, a problémák helyben való kezelése. Csak egy ilyen hatékony összeurópai stratégia vezethet eredményre. Ma, az ellenőrizetlen bevándorlásnak köszönhetően szélsőséges iszlamista csoportok tarthatják rettegésben Európa polgárait. Európa nyugati fele
minél inkább a régi keretekben gondolkodik, annál inkább tolódik a probléma valós megoldása.
És hozzá kell tennem, hogy az ellenőrizhetetlen bevándorlás miatt tovább nő a terrortámadások és ezáltal az áldozatok, mártírok száma.
A keresztény alapokra épülő Európai Uniónak – bár szekuláris intézmény – különösen figyelemmel kellene kísérnie a más földrészeken élő, bajba jutott keresztény közösségek életét. A segélyezési gyakorlatban a súlypontoknál ez érvényesül?
Egyáltalán nem érvényesül. Európa nyugati felén csak egy szűk elit rendelkezik történelmi tudattal. A keresztény tanításból fakadó kultúra ennek ellenére működik, még ha a tudatlanság sokszor tagadással is párosul, ami paranoiás állapotot eredményez. Ebből fakadóan
az üldözött keresztényekkel való szolidaritás csak egyéneknél, csoportoknál van jelen, ők védik meg Európa becsületét,
de általános európai politikai szinten ez abszolút nem működik. A segélykiáltás sokszor visszautasításra talál. Számomra egyébként nem is az elutasítás a legszörnyűbb, hanem a Brüsszelben tapasztalható rideg közöny és érdektelenség.
Ha értéksemleges lenne az EU, akkor ugyanolyan érzékenységgel kellene reagálnia a keresztények üldözésére, mint ahogy az etnikai kisebbségeket sújtó jogfosztásokra vagy a szexuális kisebbségeket ért atrocitásokra. Ez mégsem történik meg. Ideológiai okokból?
Igen. Egyre inkább szélsőséges baloldali ideológia hatja át az Európai Unió intézményeit. Ebben mi nem válhatunk társutassá, fel kell mutatnunk a saját elképzeléseinket ahhoz, hogy a dolgok megváltozzanak.
A közönyből való kirángatás, a valósággal való szembesítés, az áldozatok bemutatása a feladatunk.
Én ezért dolgozom évek óta, nekem ez szívügyem. Emiatt különösen örülök, hogy sikerült létrehozni a Hungary Helps szervezetet, amely az üldözött keresztényekkel is kiemelten foglalkozik. Ebben elsők voltunk a világon, a nemzetközi palettán e téren megkerülhetetlen az intézményünk.

Évekkel ezelőtt, az arab tavasz előtt az EU tetemes pénzeket utalt akár autoriter rezsimeknek is – Észak-Afrikában és a Közel-Keleten –, csak hogy megállítsák Fekete-Afrika vagy Ázsia felől érkező emberözönt. A Szomszédsági Politika célja az volt, hogy az unió határain fekvő 16 országból egy biztonságos ütközőzónát alakítsanak ki. Hogyan áll ez a politika, milyen pozitív eredményeket tudott felmutatni?
Az Európai Unió egyrészt természetes módon, a lehető legszorosabban együttműködik azokkal az országokkal – függetlenül a politikai berendezkedésüktől –, amelyek a határán fekszenek, ez biztonságpolitikai kérdés is.
A migrációs üggyel kapcsolatban a legnagyobb probléma éppen az, hogy az EU kommunikációja félreérthető,
éles helyzetekben elképesztően ellentmondásosan kommunikál. Nem mondja ki világosan, hogy „ide ne jöjjetek, de cserébe mi mindent megteszünk, hogy a saját országaitokban boldogulhassatok”. Ezzel az határozatlan kommunikációval sok millió embernek ad biztatást – hamis módon –, hogy Európában várják őket, és biztosítják a megélhetésüket. A gazdag és gyenge földrésznél pedig nincs sérülékenyebb – mondta egykor a miniszterelnök, és sajnos ezt a képet erősíti a mai napig az Európai Unió. E téren továbbra sincs átütő változás.
fotó: Mátrai Dávid, MTI