Szily esete a „szélsőjobbos” Jordan Petersonnal

2020. november 25. 15:22

Szilvay Gergely
Mandiner
Hogy a mérsékelt liberális Jordan Petersont miért szélsőjobbosozzák, az rejtély.

Kiakadtak a Penguin Books alkalmazottai, hogy Jordan Peterson kanadai klinikai pszichológus és sztárszerző új könyvét nekik kell kiadni. A kiakadás oka, hogy a figura szerintük „ellentmondásos” (ennek a jelzőnek a használata egyfajta selyemzsinór-küldést jelent a baloldal részéről), mert Peterson „a gyűlöletbeszéd, a transzfóbia és a fehér felsőbbrendűség ikonja”.

Szily László a 444-en azzal kommentálta a dolgot: „meglehetősen ironikus”, hogy Jordan Peterson új könyvében újabb tizenkét életszabályról értekezik (az előző címe 12 szabály az élethez), mivel „a pszichológus-életmódtanácsadó a mű megírása közben majdnem belehalt az életmódjába, ugyanis olyan súlyos gyógyszerfüggő lett, hogy több mint egy éven át kezelték Oroszországban ahol mesterséges kómában tartották és Szerbiában, ahol a kórházban a koronavírust is elkapta”.

Nos, Szilynek egy keresésbe és pár percbe telt volna megtudnia, hogy Peterson nem az életmódjába „halt bele majdnem”, és nem amiatt lett gyógyszerfüggő. Petersonnak 2016-ban autoimmun betegsége lett, amire clonazepamot írtak fel, melynek ugyanaz a benzodiazepin a hatóanyagcsoportja, mint a xanaxnak. Majd a felesége rákos betegségének híre viselte meg – ekkor növelték a gyógyszeradagját. (A családot kezdettől fogva üldözte a balszerencse, lánya is súlyos betegségben nőtt fel, egész gyermekkorában folyamatosan kezelésre szorult és műtéteket hajtottak végre rajta.) A benzodiazepin alattomos cucc, könnyen hozzá lehet szokni és nehezen lehet lejönni róla. Neki se sikerült, ráadásul a hatóanyag a várttal ellenkező hatást okozott, például akatíziát. Ezért ment elvonóra.

Lehet, hogy elsőre hiteltelennek tűnik, hogy egy pszichológus úgy oszt életmódtanácsokat, hogy maga is gyógyszert szed, de tekintve az okokat, illetve hogy nem jókedvéből szedte,

Peterson esetében nincsenek hitelességi problémák.

Elvégre a pszichológia egyik alapelve, hogy az érettség ismérve, hogy az ember belátja, ha segítsége van szüksége, és nem keménykedik feleslegesen.

Jordan Peterson pedig nem szélsőjobbos, csak a radikálbalos woke-mozgalom akarja annak beállítani. Sem a gyűlöletbeszéd nem jellemző a sztoikus és visszafogott professzorra, sem a transzfóbia – kivéve persze, ha a transzmozgalom bármilyen kritikája transzfóbiának számít. Azt meg, hogy Petersont a hisztis Penguin-alkalmazottaknak hogyan sikerült a fehér felsőbbrendűség obskúrus (és ma már az egész nyugati világban teljesen jelentéktelen) tanával összeboronálni, el sem tudom képzelni. 

Jordan Peterson valójában egy régimódi, mérsékelt liberális.

Tőle az egész nyugati világ jobboldala úgy, ahogy van, jobbra áll.

Hogy könyvei mélyek vagy felszínes életmódtanácsadások – nem ezek a világ legmélyebb filozófiai értekezései, tény és való –, azt mindenki döntse el maga. Mindenesetre ha sokak számára jelentenek megvilágosodást és támaszt, akkor volt értelme megírni őket.

De hogy ma Peterson, egy régimódi kanadai jobbliberális a balos tömegek számára szélsőjobbosnak tűnik, az igen sokat elmond a nyugati politika és főleg a nyugati baloldal állapotáról – és folyamatos szélbalra tolódásáról.

Peterson végső soron alapvető emberi és társadalmi evidenciákról ír az úgynevezett „botránykönyveiben” – mert ma már botrányt vált ki az evidenciák megfogalmazása és leírása is. Itt tartunk – és ez a valódi tragédia.

Összesen 111 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"Peterson esetében nincsenek hitelességi problémák."

Persze, hogy nincsenek. Csak ez a féreg Szillie. Seggfejlaci olyan, mint a Vice. Mindent szélsőbalos nézőpontból ítél meg. Ezért van minden mondatában csúsztatás. Ő ebből él, hogy össze vissza hazudozik.

"Peterson végső soron alapvető emberi és társadalmi evidenciákról ír az úgynevezett 'botránykönyveiben' - mert ma már botrányt vált ki az evidenciák megfogalmazása és leírása is."

Petersonnak nincsenek botránykönyvei, csak ezek a mocskos faszszopó liberálállatok csinálnak mindenből cirkuszt. Ugyanez a féreglerakat baszogatja Rowlingot is, pusztán amiatt, mert szerinte egy átoperált férfi nem nő.

Félek tőle, hogy nem, ő egy igazi kinevelt janicsár, aki őszintén hisz a rendszerben, és ingyen is csinálná a hadjáratát a normalitás ellen.
Ezt a típus szeretik a legjobban az élvonalba küldeni, olcsó, és még hitelesnek is látszik.

Nincs azzal semmi gond, a baloldali-jobboldali már az indulásnál is a radikális-konzervatív ellentétet jelentette a jakobinus időkben. Aztán ugyanezt jelentette a szocialista-kommunista korszakban, és most is, a globalizációsban. Mindig jött egy olyan eszme, ami szebb, igazságosabb világot hírdetett, és valójában mindent ki akart sajátítatni. Pont ezért hívták totalitárius rendszernek. Most is ugyanez történik, szóval teljesen jó az, ha a globalizációt baloldali eszmének tartjuk (pláne, hogy ezt régi baloldali pártok képviselik)

Az is milyen már, amikor egy megrögzött klasszikus liberálist a mai "liberálisok" (találó kifejezés rájuk a liberálfasiszta) leszélsőjobboldalizzák. Innen is látszik, hogy amit ma liberálisnak neveznek, az sokkal inkább bolsevik.

Innen látszik, hogy mennyire elment doktrínerbe a mai baloldal. Pár hete volt itt cikk, hogy az amerikai egyetemeken a "kritikai" szakokon ki van adva a tanároknak, hogy nem szabad vitázni, aki "ellenséges" kérdést tesz fel, azt nagyon gyorsan le kell torkollni.
Egyértelműen arról van szó, hogy az egész rendszerük annyira instabil lábakon áll, annyira hemzseg az önellentmondásoktól, hogy lehetetlen érvelni vele, maradt a megfélemlítés.
És az ironikus az, hogy ez a baloldal volt az, amiről még 10-15 éve is azt tartottuk, hogy tökélyre fejlesztették az érvrendszerüket. Hát, csak azóta már az akkori élcsapatukat (Chomsky, Fukuyama) is elgázolta a Kulturkampfwagen.

Nagyon jó, és eddig erről még nem hallottam :)
Nem csodálom, hogy baloldalon ő a mumus.

A lobbistáik sikeresen felszámolták a kapitalizmus alapját, a szabad versenyt, aztán elhitették az emberekkel, hogy a problémáikra a megoldást a több szocializmus jelenti. A szocializmus (mindenkinek a jövedelmén már 7,65%, egészségügyi és lakhatási segélyekre beszedett adó van - miközben például az egészségügy amiatt drága, hogy nincs verseny, a biztosítók felosztották a piacot) jelentette problémákra természetesen a még több szocializmus a megoldás (mint amilyen az Obamacare egészségügyi reform)
Ezért harcoltak a kommunizmus ellen, hogy aztán a kommunista rendszerek bukásával a gyerekeik csináljanak Amerikából egy kommunista országot, hát ilyet még könyvekben sem nagyon lehet olvasni

A régi Szily is pont ilyen volt. Azért ment el 2013-ban az Indextől (Uj Péterrel együtt), mert túl puhának tartotta azt, ezt nem kell magyarázni.

Ennek csak a megelőző mondattal van értelme :)
Mivel janicsármentalitással bír, ezért ő terjeszteni akarja az igét, amit beleneveltek, ezért akkor is írja a "cikkeit" (nehéz lenne annak nevezni, amikor saját bevallása szerint is a mennyiségre hajtott, nem a minőségre), amikor nem kap érte fix pénzt, és mivel hisz abban, amit mond, nem pedig egy cinikus, leereszkedő mentalitással adja elő a dolgait, ezért a célközönség számára hiteles(nek tűnik)
Nekem is jó pár ismerősöm van, aki saját szavaival előadja, hogy már megint mit csinál a kormány, aztán megnézve a 444 címoldalát egyből meg lehet találni azt, amit előadtak saját élményként.

Már 2000 körül, amikor az Indexnél volt, és még a totál semleges kispapás vagy pecázós cikkeit írta, akkor is kényszeresen befűzött olyan sorokat, hogy "olyan képet vágott, mint Semjén Zsolt, amikor rájött, hogy egy illegális buzibárba tévedt". Nyilván nem így született, de az Indexnél már erős volt benne a baloldalnak megfelelési kényszer, akárcsak korábban Para-Kovácsban.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés