Járatai 91 százalékán még mindig nem sűrített a BKK

2020. november 25. 9:19

Budapest Főváros Kormányhivatala
MTI-OS
A Főváros nem hajtotta végre a kormány járatsűrítésre vonatkozó döntését.

„A kormány járatsűrítésről szóló döntése értelmében a tömegközlekedési szolgáltatást végző társaságoknak november 5-ig kellett járatsűrítési tervüket a kormányhivatalok részére megküldeni. A BKK járatsűrítésre vonatkozó beadványával kapcsolatban Budapest Főváros Kormányhivatala már kétszer kért hiánypótlást, azonban a BKK-nak harmadik alkalommal sem sikerült értékelésre alkalmas szakmai tervet benyújtani. A BKK harmadik beadványából is az látszik, hogy a Főváros nem hajtotta végre a kormány járatsűrítésre vonatkozó döntését.

A BKK 300 vonalának mindössze 9 százalékán döntött még szeptemberben - állítása szerint - járatsűrítésről, ráadásul ezeken a vonalakon is csupán 3 százalékkal a reggeli és 2 százalékkal a délutáni csúcs idején. Vonalaik 91 százalékáról semmilyen részletes információt nem adott. Mindeközben az M3 metró vonalán úgy indított el autóbuszos pótlást, hogy a kivitelezővel nem tud megegyezni, és egy esetleges új közbeszerzés kiírása esetén több hónapig feleslegesen von el 100 buszt a járatsűrítéstől. A Kormányhivatal ismét felszólította a BKK-t, hogy nyújtson be értékelésre alkalmas szakmai tervet.

Budapest Főváros Kormányhivatala”

(MTI-OS)

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés