Európa nem hódolhat be a Soros-hálózatnak

2020. november 25. 9:41

Orbán Viktor
miniszterelnok.hu
Válasz Soros György cikkére.

„Sokan úgy vélik, egy ország miniszterelnökének nem szabad vitatkoznia Soros Györggyel. Érvük szerint Soros egy gazdasági bűnöző, mert pénzét spekulációval, embermilliók tönkretételével, sőt egész nemzetgazdaságok megzsarolásával szerezte. Ahogy a kormányok nem tárgyalhatnak terroristákkal, úgy miniszterelnökök sem vitatkozhatnak gazdasági bűnözőkkel.

Most mégis erre kényszerülök, mert Soros György, a magyar származású dollármilliárdos, spekuláns november 18-án a Project Syndicate nevű oldalon írt cikkében nyílt parancsokat osztott ki az Európai Unió vezetőinek. Ebben arra utasítja őket, hogy keményen büntessék meg azokat a tagállamokat, amelyek nem akarnak a globális, nyílt társadalom zászlaja alatt egy egységesülő európai birodalomba betagozódni.

Európa erejét a történelem folyamán mindig is a nemzetek adták. Az európai nemzetek bár különböző eredetűek, hitünk közös gyökerei összekötötték őket. A zsidó-keresztény hagyományokon nyugvó európai családmodell a közösségeink alapját jelentette. A keresztény szabadság volt az, ami biztosította a gondolkodás, a kultúra szabadságát, és jótékony versenyt teremtett Európa nemzetei között. A különbözőségek nagyszerű elegye Európát évszázadokon keresztül a világ vezető erejévé tette.

Minden olyan kísérlet, amely Európát egy birodalom égisze alatt egységesíteni akarta, megbukott. Így a történelmi tapasztalat azt mondatja velünk, Európa akkor lesz ismét naggyá, ha a nemzetei is újra naggyá lesznek, és ellenállnak mindenféle birodalmi törekvésnek.

Ismét nagy erők mozdulnak meg, hogy Európa nemzetei megszűnjenek, és a kontinens egy globális birodalom égisze alatt egyesüljön. A Soros-hálózat, amely keresztül-kasul átszövi az európai bürokráciát és politikai elitet, évek óta azon dolgozik, hogy Európát bevándorlókontinenssé tegye. Az Európai Unió államaira ma a legnagyobb veszélyt a globális nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró Soros-hálózat jelenti. A network céljai nyilvánvalóak: a migráció felgyorsításával kevert etnikumú, multikulturális, nyílt társadalmakat létrehozni, a nemzeti döntéshozatalt lebontani és azt a globális elit kezébe adni.

Az Európai Unió bajban van. 2008-tól rég nem látott gazdasági krízis, 2015-től kezdődően migrációs válság, 2020-ban pedig egy pusztító világjárvány érte el. Európa még az előző válságait sem heverte ki, így a koronavírus pandémia hatása még nagyobb gondot okozhat. Ennek jelei már most mutatkoznak. Számos ország államadóssága, munkanélkülisége, gazdasági állapota kritikus szinten van. Soha nagyobb szükség nem volt az európai szolidaritásra, arra, hogy az európai nemzetek egymás megsegítésére összefogjanak.

A magát filantrópnak nevező spekuláns egyik válság idején sem az európai emberek érdekeit nézte, hanem a saját haszna szerint cselekedett. A gazdasági válság idején emlékezetes maradt a forint és a legnagyobb magyar bank elleni támadása, a migránsválság idején a bevándorlók betelepítésének felgyorsítására, szétosztására és finanszírozására kidolgozott terve, most pedig az egymás melletti szolidaritás, egymás megsegítése helyett az egymás büntetésére vonatkozó javaslata.

A Soros György által irányított hálózat most már a nyílt beavatkozástól sem riad vissza. Minden korábbinál nagyobb nyomás alá akarja helyezni a nemzetállamokat. Egymás ellen hangolja az európai népeket. A hálózat eszközrendszere szövevényes és a közélet legkülönbözőbb színterein is jelen van. Politikusok, újságírók, bírók, bürokraták, civilnek álcázott politikai agitátorok hosszú sora van Soros György fizetési listáján. És bár a milliárdos minden ellenségét korrupcióval vádolja, ő maga a világ legkorruptabb embere. Akit tud, lefizet és megvásárol. Akit nem tud, azt a hálózat félelmetes fegyverével, a baloldali médiaháttérrel lejáratja, megalázza, megfélemlíti, tönkreteszi.

Számos magas rangú uniós bürokrata Soros György hálózatával közösen egy egységes birodalom létrehozásán dolgozik. Ki akarnak építeni egy olyan intézményrendszert, mely a nyílt társadalom égisze alatt egységes gondolkodást, egységes kultúrát, egységes társadalmi modellt akar rákényszeríteni Európa szabad és független nemzeteire. Elvéve azt a jogot, hogy minden nép saját maga dönthessen saját sorsáról. Ezt a célt szolgálja a joguralminak (rule of law) nevezett javaslatuk is, amely nem a jog uralmát (rule of law), hanem az erősebb jogát (rule of majority) ismeri el.

A különbségek nyilvánvalóak. Soros nyílt társadalmat (open society), mi pedig védett társadalmat (safe society) akarunk. Szerinte a demokrácia csak liberális, szerintünk keresztény is lehet. Szerinte a szabadság csak az önmegvalósítást szolgálhatja, szerintünk a szabadságot a krisztusi tanítás követésére, a haza szolgálatára és a családunk védelmére is lehet használni. A keresztény szabadság alapja: a döntés szabadsága. Ez került most veszélybe.

Mi, az unió keleti felén élő tagállamok nagyon jól tudjuk, hogy mit jelent szabadnak lenni. A közép-európai nemzetek története nagy birodalmak elleni szüntelen szabadságküzdelem volt, hogy újra és újra kivívjuk a saját döntésünkhöz való jogunkat. Mi saját bőrünkön tapasztaltuk meg: minden birodalmi törekvés rabbá tesz. Vagyunk itt még jónéhányan, abból a szabadságharcos nemzedékből – Észtországtól Szlovéniáig, Drezdától Szófiáig a volt keleti blokk országaiban élők –, akiknek még személyes emlékünk van arról, milyen is szembe szállni az önkénnyel (rule of man) és annak kommunista verziójával. Megfélemlítés, anyagi és erkölcsi tönkretétel, fizikai és lelki vegzálás. Ebből többet nem kérünk.

Azoknak a nyugati vezetőknek, akik egész életüket a megörökölt szabadság és a joguralom (rule of law) világában élték, most hallgatniuk kellene azokra, akik harcoltak a szabadságért, és személyes életük tapasztalata alapján tudnak különbséget tenni a joguralom (rule of law) és az önkény (rule of man) között. El kell fogadniuk, hogy mi a XXI. században sem adhatjuk föl a XX. század végén kivívott szabadságunkat.

Az új brüsszeli birodalomért, illetve az ellene folytatott harc még nem dőlt el. Brüsszel elesni látszik, de a nemzetállamok jó része még ellenáll. Ha a szabadságunkat meg akarjuk őrizni, Európa nem hódolhat be a Soros-hálózatnak.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 450 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Soros féle jogértelmezéstől.
Jogállamiság ott a korlátozhatatlan migránsinváziót és a hagymázas gendersemleges feminácizmust, BLM terrort jelent.
Egészen elképesztő, hogy sokan Sorost valami jóságos nagypapának hiszik még mindig (!) és azt gondolják hogy ha "jogállamiság"-ra kényszerítenék a gaz Ornánbasit, az azt jelentené, hogy Mészáros vagyonát másnap szétosztanák a szegények között.

Válaszok:
Google | 2020. november 25. 11:34

Már működik a henger. Úgy érzik, ez a harc lesz a végső. Vilagjarvany idején......
Minden európai nyelvre le kéne fordítani és terjeszteni kell!

Brüsszelnek 5 éves terve van!!!!!!!
a szivárvány családok elfogadtatására, propagandára.....stb.
Brüsszel kimondta, hogy még több migránst akar az EU területére behozni.
Soros megírta levelét brüsszelnek.......
Szerinted ha 2022-ben nyerne az ellenzék, milyen lenne az ő négy évük? Milyen változások lennének?

- ...a nemzeti kereteket felszámolni akaró Soros-hálózat, a network céljai nyilvánvalóak: a migráció felgyorsításával kevert etnikumú, multikulturális, nyílt társadalmakat létrehozni, a nemzeti döntéshozatalt lebontani és azt a globális elit kezébe adni.
- A Soros György által irányított hálózat most már a nyílt beavatkozástól sem riad vissza. Politikusok, újságírók, bírók, bürokraták, civilnek álcázott politikai agitátorok hosszú sora van Soros György fizetési listáján. És bár a milliárdos minden ellenségét korrupcióval vádolja, ő maga a világ legkorruptabb embere.
----------A teljes "magyar" ellenzék, a Mi hazánk kivételével, ennek a szemétember Sorosnak a farzsebében lapul, onnan kiabálja: Orbán Lop, Orbán fasiszta, Orbán elveszi a "pénzünket"

Válaszok:
Karvaly | 2020. november 25. 11:36

Annak köszönet, aki Orbán eme írását lefordítja legalább hat-nyolc világnyelvre, és elküldi a teljes világmédia részére.

Őrülteket, hiába választanál meg, mert...
A fehér civilizáció irányítását őrültek ragadták magukhoz, ill.:
vagy őrültek,
vagy genetikailag terheltek, ami ugyanaz, legalábbis a végeredmény szerint.
Most már nyugodtan kimondhatjuk, végiggörgetve az 1789 óta tartó időszakot:
A világra három veszély leselkedik, és úgy tűnik nyerésre - ez végtermékében, salakanyagában: a világ elpusztítása! - áll:
1. a judeobolsevizmus,
2. a judeoliberalizmus,
3. a judeokeresztényizmus, hasznos idiótaként
Ám mi keresztények tudjuk:
- a kereszténység nem azonos a mindenkori pápával,
- a büszke zsidó a legmegbízhatóbb barátunk (ha van még ilyen?)
Mindez nem változtat azon: Soros és az őt tartók: Ő-RÜL-TEK.
Mindezt az uralmi kényszert abban a fanatizmusban teszik, hogy ők - a judeovezetők - hivatottak a világ irányítására-uralmára, és ezért majd a másvilágon is különlegesen kiemelt bánásmódot kell kapniuk.

Remélem te legalább érted magadat!!!!

Izé, de azt ugye tudod, hogy a most harcos antileberális Vezér anno a Liberális Internacionálé alelnöke volt??
Csak ha már azt írod, hogy "mint köztudott változni csak náci tud libernyákká és fordítva".
Akkor I.Viktor most libernyák vagy náci??
Segíts már megfejteni!!

Az origo mint hiteles hírforrás??????????????
Te ugye most csak viccelsz???
Amúgy a Vezérnek nem kell mindenben igazat adnia Sorosnak, de azt ugye tudod, hogy mit szokott csinálni a szélkakas??

Valamikor Meszaros helyett Simicskat mondtak, de o vegul baratta nemesedett.
Mindig fognak talalni valakit, akit demonizalni lehet, de igazabol ok magukrol beszelnek. Ok szeretnenek lopni, ok szeretnenek helytartoi lenni a Soros&Co-nak, zart, egyosztatu tarsadalmat letrehozni es azt liberalisnak hazudni.
A liberalizmus az uj kommunizmus.

Én még a Mi hazánkról is el tudom hinni, hogy ugyanazt játssza, mint amit a Jobbik 2010-ben.

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2020. november 25. 11:55

Ez legalább konkrét. Tudjuk, mire számítsunk.
Az ellenzék agyonhallgatja a migráció kérdését. a momentum legalább egyértelműen kiáll a szivárvány minden színe és betűje mellett.
Egy hithű ellenzéki szavazónak migráció pártinak és genderbaratnak kell lennie .

Én már valószínűleg nem élem meg e politikai csata végkimenetelét. De csak óvni tudom a fiatalabb nemzedékeket a gonosz spekulánsnak, Sorosnak való behódolástól. Isten adjon erőt és belátást minden jószándékú embernek, hogy a harc ráeső részét vállalja. A többit majd úgyis elintézi az igazságos és mindenható Isten.

Igen. Eu pártiak vagyunk -még-
de már gondoljuk, hogy: Anyám, én nem ilyen lovat akartam!

Annak idejen, amikor nalunk elt es virult a kommunizmus, ok, ott Nyugaton nem kertek belole, nem is sirtak tele miattunk a papirzsebit. Sot, akkor is jol eltek, reszint belolunk, a mi nyomorunkbol is.
Na, ezt szeretnek folytatni, barmi aron. Hogy belolunk eljenek es nekunk ehhez szavunk se legyen, ok tudjak helyettunk is!
De az uj kommunizmusukbol, az un. liberalizmusbol mi nem kerunk.
Es ehhez legyen jogunk, ismerjuk az osszes mezes madzagjaval, atveresevek, trukkjevel egyutt, ateltuk, koszonjuk, nem kerjuk!

A " nyílt, demokratikus társadalom" nekem is legjobban tetszene, ha tudnám, tudnánk, mi az...
Ez a judeoliberális varázsige kb. ugyanaz, mint a "holnapra megforgatjuk az egész világot és minden ember egyenlő lesz" judeobolsevik aljassága.

Lehet, hogy nem érjük meg. Az is biztos, hogy nem lesz békés átmenet. Már most felrúgják a demokrácia egyes elemeit. Már most dúl a liberalfasizmus.

Én nem.
Ha okosan csinálják, nem adva "antiszemita" támadási felületet, - mert ne legyünk képmutatók, az antiszemitavád-iparosok uralják a világot! - akkor igenis hasznosak lesznek a magyarság számára.
Őszintén kívánom Dóriéknak, Toroczkainak: sikerüljön.

A HVG olvasóit a lap karanténban tartja. Szűrve kapják az információt. Ott olyan gyűlölet tombol a kommentelők között, hogy már szinte félelmetes.
Arról is lemaradtak, hogy már az ATV beszélgetői szerint is Soros utasítgatja Brusszelt.

Nem vagyok ennyire bizakodó. Ha 2022-ben nyerünk, az ellenzék megszervezi a magyar Majdant külföldi segítséggel.

Elég nagy ütőkártyát adtak a kezébe azzal, hogy nem közölték le a válasz cikkét.
Ennyi az eu-ban a sajtó-és szólásszabadság. Erre sokat lehet majd hivatkozni.

Legyen igazad! Köszönöm!

Amit írsz, csinálsz, az mindent elmond a Fidesz kommunikációs képességeiről, alkalmatlanságáról. Elismerésre méltó, hogy akcióba lépsz,, de mindez a kormány , a Fidesz feladata lenne elsősorban.

Orbán Viktort felelősség terheli, hogy időben nem ismerte fel a veszélyt, hogy válaszolatlanul hagyták a nemtelen támadásokat itthon és külföldön, hogy állandó fáziskésében vannak ezen nemzetközi folyamatok diagnózisa, "terápiája" , lereagálása terén.

Persze nehéz ekkora nemzetközi túlerővel szemben érdemben fellépni. Soros lefedi a nyugati állami és privát média szinte egészét, a Soros által terjesztett demokrácia jegyében megfojtanak minden, tőlük eltérő gondolatot.

AZ EU-nak kizárólag gazdasági kérdésekkel szabadna foglalkoznia. Anélkül, hogy végig vezetném az egész politikai akollá változását, mindenki láthatja honnan indult ez a közösség, s mivé lett mára. A gazdasági élet szervezését jóval meghaladva betörtek az emberek "hálószobájába", az életünk minden szegmensét Brüsszelből akarják szabályozni, keretek közé szorítani.

A KGST ehhez képest maga a szabad világ volt. A parasztnak nem pofáztak bele a munkájába, nem ugatták meg, ha görbe volt az uborka.

Az embereknek félre kell tenniük a napi politikai acsarkodást - ugye sokan nem gondolnak arra, hogy mesterségesen ugrasztanak bennünket össze, gyűlöljük egymást - és az igazi gazemberek, Soros és a Soros tervet végrehajtó hazaáruló balliberális pártok, politikusok, médiák, civil szervezetek ellen kell közösen harcolnunk, nem másért, csak a megmaradásunkért, gyermekeink, unokáink létéért.

hagyjuk már egymás fröcskölését, csak jót nevetnek rajtunk azok, akik ezt szervezik, táplálják, generálják a rádiók, televíziók, újságok, online média révén.
Ők a nevető harmadikok, örülnek, hogy helyettük szétverjük az országot, a nemzetet, a családot, a vallást, mindent, ami érték egy normálisan gondolkodó ember számára.

Fejlődés?Éppen a fejlődést akadályozza az egész sátáni bagázs Soros vezetésével.

Sajnálom, hogy nem érted a lényeget, a folyamatokat. De tisztellek azért, hogy naponta megdicséred a Miniszterelnök Urat.

Viktor! Veled vagyunk. Bátor tett volt ezt a szuper levelet megírnod.
Gyávaság volt, hogy bizonyos médiumok lehozni sem merték. Nyilván félnek Sorostól, nyilván féltik a "kis" pénzecskéjüket, hogy nem fognak kapni többet Sorostól.
Mi egy független és szabad Magyarországban hiszünk, nem egy prostituálódott Sorosféle baloldali diktatúrában.
Abban Dobrev, Gyurcsány és szélsőbaloldali csapata hisz.

Nem gazdasági bűnüző, nem országok gazdaságát tönkretevő pénzügyi spekuláns, nem világhatalmi hálozatot építő és működtető hatalombróker, nem országok belügyeibe beavatkozó antidemokratikus puccsista, nem messiás tudatú globalista korrupt gazember.

Csak egy szegény filantróp bácsika a new yorki kertjében, aki szereti az ő kis egyetemét.

Írod, nem szeretsz a lehetetlennek bíbelődni, de szerencsére írod azt is, hogy itt valamit csinálni kell. Maradj ez utóbbinál. Sajnos a Fidesz eltávolodott a szavazóitól, a velük való közvetlenebb kapcsolattartástól, lemondott egy ütőképes civil bázis fenntartásáról. A konzervatív média sem működik versenyképes hatásfokon. Időnként az a képzete támad az embereknek, hogy a kormány is magukra hagyja őket.

Szóval valamit csinálni kell, de szerinted mit? Magam is elküldtem néhány fordításban nyugati barátaimnak, s persze a saját itthoni metakommunikációs kereteimen belül is próbálok segíteni a tendenciák megértésében.

Valóban nagyon nehéz ma konszenzust elérni, legalább alapvető nemzeti kérdésekben. De van azért pozitív élményem is, Te sem mond le a lehetetlenről.

Te tényleg ennyire hülyének, tájékozatlannak tartod a mandiner kommentelőit? Tényleg feltételezed, hogy csak jánosbácsi szintű DK-s nyuggerek értelmezik a körülöttük zajló eseményeket? fel sem merül benned, hogy sokan éltünk nyugaton, beszélünk nyelveket, élők a kapcsolataink, látunk, s nem csak nézünk? A tények Téged nem zavarnak? S a következményei annak, ami Soros keze nyomán formálódik?

Azt tudod, hogy mi a véleménye róla az izraeliek többségének? Ott élő barátaim véleményét nem bírná el a mandiner.......

Úgy tudom, hogy Te a poloskák szakértője vagy, mit lehet velük kezdeni, még a Belvárosban is röpködtek?

Soros György saját magáról: "One of my favorite concepts is 'fertile fallacies.'" Az egyik kedvenc ötlettípusom a termékeny hülyeség. (New Republic, 1994. január 10.)

Természetes, hogy a termékeny hülyeségeiből nem kérünk.

A barátaimmal néha elviccelődünk azon, hogy konzervatív kormányunk van, s mi mégis, az ellen oldali munkásmozgalmi hagyományokat leképezve, kis sejtenként kell, hogy megpróbáljuk magunkat kormány melletti véleményformálóvá szervezni, persze a magunk hatósugarában.

Régebben belehallgattam a Karc FM , Paláver nevezetű betelefonálós műsoraiba, s eltűnődtem azon, hogy Vajda Miklósék az Üllő út végén - a számra már nem emlékszem - szervezték "földalatti" , kormányt támogató rendezvényeiket. S a műsorban fogalmazódtak meg kritikák is, azonban a műsorvezetők sajátos etikai kódexe nyomán ezek inkább margóra szorultak.

Míg a Klubrádióban szárnyalhattak a gondolatok, sőt. Vagyis úgy érzem, hogy a Fidesz részéről nincs igény még az ilyen mikro méretű civil jelenlétre sem.

A járvány előtt több fővárosi fürdőnek voltam rendszeres látogatója. Élveztem a politikai klubokat, sarkokat, s mivel baráti és ismeretségi körömben is vannak balliberális kötődésűek, akikkel nem volt ritka a személyes véleménycsere, érdeklődve ismerkedtem a medencében párttaggyűlést tartó balos emberekkel. Őszintén érdekelt ideológiai röghöz kötöttségük, az, hogy tőlem eltérően, még egy szerény kritikát sem fogalmaztak meg sajátjaikkal szemben.

Próbálkoztam a legkisebb politikai többszörös megtalálásával, legtöbbször sikertelenül. Érdekes viszont, hogy a legnagyobb nyitottságot a migráció kérdésében tapasztaltam. Többen elmondták - igaz,csak akkor amikor kettesben maradtunk - hogy Orbánnak teljesen igaza van a kerítés, az egész európai migrációs kérdésben. De tovább nem mentek.

A nyáron a Balatonon találkoztam német ismerősökkel - itt van nyaralójuk, a járvány sem riasztotta el őket - s magam is tapasztaltam részükről a korábbi évektől eltérő nyitottságot, s fogékonyságot a magyar kormány irányvonala iránt. Kint élő rokonok viszont itthoni látogatásuk alkalmával is már csak néhány pohár ital után mertek őszintén nyilatkozni a német "demokráciáról".

Sajnos családon belül is találkozom a macskafarok attittűddel, de ami még szomorúbb, hogy az e téren tapasztalható generációs ellentéttel. Szóval a családok szintjén is nem kis feladat vár a konzervatív értékrend mellett elkötelezett emberekre.
Hát nektek is sok sikert, bízzunk abban, hogy nem lesz eredménytelen a munkánk. Olyan jó lenne, ha minden oldalon a családok, a gyermekek, az unokák érdekeit emelnék mindenek fölé.

:)
OK
Nem antikrisztusok ezek, hanem szimpla kis bérencek.

Úgy vettem észre, hogy egy egészpályás letámadás alá vettek minket.

Mindenhova el kell juttatni. Külföldi jobboldali újságok is közölhetnék.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés