Hoppá: van, amiben pártszimpátiától függetlenül is egyetért az „internet népe”

A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.

Legközelebb kéretik a sasnak nem kapdosni legyek után.
„Azt hiszem, jól elrontottuk ezt a Clooney dolgot azzal, hogy egyáltalán reagáltunk rá. Ugyanis semmi jelentősége nincs annak, hogy egy amerikai filmszínész mit mond a magyar kormányfőről. Semmi. Lehet, hogy meggyőződésből mondta, lehet, hogy az amerikai mainstream médiának akart vele megfelelni, ez mindegy, az egész teljesen érdektelen. Az eltúlzott reagálás viszont kínosan fölértékeli a jelentéktelen ügyet, és pont azt a benyomást erősíti, hogy Magyarországon nem tudják helyükön kezelni a dolgokat. Legközelebb kéretik a sasnak nem kapdosni legyek után.”