Több ezren kísérték utolsó útjára a koronavírusban elhunyt szerb ortodox egyházfőt

2020. november 22. 14:51
A 12 milliós szerb ortodox egyház legtöbb tagja Szerbiában, Montenegróban és Boszniában él.

Több ezren kísérték utolsó útjára Irinej pátriárkát, a szerb ortodox egyház vezetőjét vasárnap Belgrádban, a televízióban is közvetített liturgián viszont láthatóan nagyon kevesen tartották be a koronavírus-járvány elleni előírásokat, nem viseltek maszkot, nem tartották egymástól a kellő távolságot, és a figyelmeztetések ellenére a legtöbben megcsókolták a koporsót és a keresztet.

A 90 éves Irinej pátriárka, aki tíz éven át vezette a szerb ortodox egyházat, pénteken halt bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe, és a kormány háromnapos gyászt hirdetett az egyházfő tiszteletére. Noha Szerbia nem egyházi állam, az állam és az egyház sok ponton összeér, Irinej pátriárka többször is nyíltan támogatta Aleksandar Vucic államfőt és politikáját. Irinej pátriárkát a belgrádi Szent Száva-templomban temették el, ő az első, aki itt lelt végső nyughelyre. Az új pátriárkát a szerb ortodox egyház a várakozások szerint három hónapon belül választja meg, addig a szarajevói ortodox érsek, Hrizostom Jevic látja el az egyházfői feladatokat.   

Három héten belül most másodszor kísértek utolsó útjára magas rangú szerb ortodox egyházi vezetőt.

November elsején maga Irinej pátriárka búcsúztatta Amfilohije püspököt, a szerb ortodox egyház montenegrói vezetőjét. Néhány nappal később a szerb pátriárkát koronavírus-fertőzéssel szállították kórházba, ahol két héttel később, pénteken elhunyt.   

Amfilohije püspököt még nyitott koporsóban temették el három héttel ezelőtt, a hívők pedig tiszteletük jeléül megcsókolták a halottat és a felállított keresztet is. Irinej pátriárkát már üvegtetejű koporsóban ravatalozták fel, de a hívőket ez nem tartotta vissza attól, hogy magát az üvegfedelet és a keresztet is megcsókolják, amikor lerótták kegyeletüket. A szerb ortodox egyház papjainak többsége egyébként nem tartja és nem tartatja be a liturgiák során a járványellenes előírásokat, továbbra is ugyanazzal a kanállal áldoztatnak, és mindenkinek csókra tartják a keresztet. A 12 milliós szerb ortodox egyház legtöbb tagja Szerbiában, Montenegróban és Boszniában él.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Andrej Cukic

Összesen 21 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez inkább a házi- és kocsmai bulikról szól, ahol viszont tényleg. De a kijárási tilalom miatt kevésbé lehet őket megszervezni.

Ez statisztika. Ha a házibulik abszolút száma a felére csökken, és a résztvevők száma is, az 75%-os eredmény.

Ha fölérnék ésszel, kijárási tilalom sem kellene...

Örkény István A végzet

Valahol a Nagy Magyar Alföldnek egy kicsike tanyáján éldegélt egy család, apa, anya és két gyerek, mind pogácsakedvelők.
Ha a mamának volt rá ideje, s kedvében akart járni övéinek, sütött nekik egy nagy tepsi pogácsát.
Egyszer azonban liszt helyett mérges rovarirtószert gyúrt a tésztába. Ízre nem volt rosszabb, így hát jól bepogácsáztak, s reggelre meghaltak mind a négyen, az apa, az anya, a gyerekek.
Negyednap eltemették őket, s aztán összejött a rokonság meg a közeli és távolabbi szomszédok, ahogy az már illik, halotti torra. Homoki bort ittak, s hozzá a maradék pogácsát majszolgatták. El is patkoltak mind, ahányan voltak.
A mentősöknek - az orvosnak, a két hordágyvivőnek meg a sofőrnek - már nem akadt dolguk. Csak fejcsóválva körüljárták azt a sok halottat, s mielőtt visszaindultak volna, megettek néhány pogácsát, ittak rá egy kis bort.
Kivéve a sofőrt. Bort nem ihatott, mert vezetnie kellett, a pogácsát pedig nem szerette. De ami ott maradt a tepsiben, azt újságpapírba csomagolva letette az ülése mellé, hogy kárba ne vesszen. Jó lesz az még, gondolta, valakinek.
És most viszi!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés