A máltai politikus a Politico.eu nevű portálnak nyilatkozva beszélt arról, hogy ezt a kitételt alkalmasnak tartja azoknak a tagállamoknak a megregulázására, amelyek nem alkalmazkodnak az uniós értékekhez. Az Európai Bizottság (EB) asztalán lévő tervezet a következő ciklus költségvetése mellett a pandémia okozta válság gazdaság-helyreállítási alapjaira is vonatkozna. Dalli azt hangoztatta, hogy az EB felmérése szerint az unió LMBTQ-közösségének 43 százaléka érezte úgy a tavalyi évben, hogy hátrányosan megkülönböztetik, és szerinte ez a tendencia egyre romlik.
A Politico.eu felidézte, hogy már idén is vetettek be szankciókat például Lengyelország ellen – amelyet a politikus az EU leginkább homofób országának tart – azzal, hogy a jobboldali kormány által irányított állam hat településétől vontak meg olyan EU-s pénzeket, amelyeket azok testvérvárosi program keretében kaptak volna.
Dalli szerint még az Európai Bizottságon belül is rendszerszintű rasszizmus van