Agrárminiszter: Timmermans veszélyezteti az európai gazdák támogatásait

2020. november 16. 18:00
Nagy István szerint az EB ügyvezető alelnökét teljesen hidegen hagyja a mezőgazdaság.

Az Európai  Bizottság ügyvezető alelnöke az elmúlt napokban külföldi sajtóorgánumoknak tett nyilatkozataiban az uniós Közös agrárpolitikára vonatkozó bizottsági javaslatok visszavonásával fenyegetőzött, ha nem valósulnak meg az általa vizionált, a gazdák számára teljesíthetetlen zöld célok. Ezzel semmibe venné a társjogalkotó Mezőgazdasági és Halászati Tanács és az Európai Parlament több mint két éves munkáját és teljes bizonytalanságba taszítaná uniós termelők százezreit – közölte Nagy István agrárminiszter az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Nagy István úgy fogalmazott: Frans Timmermans ügyvezető alelnök úrnak nagy valószínűséggel még nem volt ideje érdemben megvizsgálni a Mezőgazdasági és Halászati Tanács és az Európai Parlament elmúlt hetekben elfogadott álláspontjait. Például, ha az új Közös agrárpolitika (Kap) zöld felépítményének egyik központi elemét jelentő agro-ökológiai alapprogramokat (angolul eco-schemes) vesszük alapul, a két intézmény ambíciószintje jócskán meghaladja az Európai Bizottság eredeti javaslatában szereplő szintet – jelezte.

Az eddigi jelek szerint Timmermansot teljesen hidegen hagyja a mezőgazdaság

Az Európai Bizottság 2019 decemberében mutatta be az Európai Zöld Megállapodásról szóló közleményét, melyben  a Kap is nevesítésre került azon uniós politikák között, amelyeket a Bizottság szerint a Zöld Megállapodás keretében újra kell gondolni. Ursula von der Leyen bizottsági elnök megválasztását követően tartott székfoglaló beszédében azonban megerősítette, hogy a Kap-reformot a már meglévő bizottsági javaslat alapján kell lezárni - emlékeztetett a tárcavezető. Nagy István szerint komoly aggodalomra ad okot, hogy a Bizottság ügyvezető alelnöke a COVID-19 járvány okozta rendkívüli helyzetet figyelmen kívül hagyva fenyegetőzik a javaslatok visszavonásával. Az eddigi jelek szerint Timmermansot teljesen hidegen hagyja a mezőgazdaság. Ennek ékes bizonyítéka, hogy teljes mértékben semmibe veszi a tagállamokat. Hivatalba lépése óta egyetlen egy alkalommal vett részt a Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülésén, akkor bevezető beszédét követően egyéb elfoglaltságra hivatkozva egyetlen miniszteri hozzászólást sem meghallgatva, sietve eltávozott. Ahelyett, hogy érdemi egyeztetést folytatna, a médián keresztül üzenget. Megfogalmazódik a kérdés, hogy Timmermans alelnök úr milyen jövőképet szán az európai termelőknek?

Az idén tavasszal nyilvánosságra hozott, termőföldtől az asztalig és a biológiai sokféleségről szóló stratégiáknak lehetőséget és nem teljesíthetetlen terhet kell jelenteniük az európai gazdák számára. Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a versenyképesség és a klímavédelmi intézkedések  ambíciószintje között. Egyértelmű, hogy a mezőgazdaságnak is hozzá kell járulnia a klímaváltozás elleni küzdelemhez, azonban el kell kerülni, hogy teljesíthetetlen célszámok kerüljenek előírásra - mutatott rá Nagy István. A növényvédő szerek használatának felére csökkentése, vagy az összes mezőgazdasági terület 25 százalékának kötelezően ökológiai termelésbe vonása 2030-ig teljesíthetetlen követelmények, alternatív megoldások és módszerek hiányában pedig nem csak az uniós versenyképességet, de akár az élelmezésbiztonságot is veszélyeztethetik. A tagállami kiinduló értékek meghatározásakor mindenképpen figyelembe kellene venni a tagállamok által eddig megtett klímavédelmi intézkedéseket. Timmermans szerint a Kap egyik legfőbb hozzáadott értéke, hogy olcsó áron állít elő kiváló minőségű élelmiszert. Kérdésesnek tartja azonban, hogy eleget fizetünk-e az élelmiszerért.

Bíznak benne, hogy a Bizottság a tárgyalások során felelős módon fogja elősegíteni a megállapodást

A fentiek alapján úgy tűnik, hogy Timmermans a drága élelmiszerek és a mezőgazdasági termelés drasztikus visszaesésének pártján áll – jegyezte meg Nagy István. Hozzátette: akkor, amikor nemcsak az Európai Uniót, hanem az egész világot a koronavírus-járvány sújtja, rendívül felelőtlen magatartás a Bizottság ügyvezető alelnöke részéről, hogy a médián keresztül azzal fenyegetőzik, hogy a Bizottság visszavonja Kap javaslatait. A Bizottságnak – és így Frans Timmermansnak is – tiszteletben kell tartania a Tanács álláspontját, amely 27 tagállam közös, több mint két éves demokratikus erőfeszítésének eredménye.

Bízunk benne, hogy a Bizottság az előttünk álló tárgyalások során felelős módon fogja elősegíteni a megállapodást, amely megtalálja a megfelelő egyensúlyt a gazdák versenyképessége és a környezet- és klímavédelmi szempontok érvényesülése között – tette hozzá az agrárminiszter. Az elmúlt hónapokban minden uniós polgár a saját bőrén tapasztalhatta, hogy a mezőgazdaság, a termelők és az egész élelmiszerlánc képes folyamatosan biztonságos élelmiszerekkel ellátni az Európai Unió lakosságát. Az európai gazdáknak ebben a rendkívüli helyzetben nem fenyegetésre, hanem inkább köszönetnyilvánításra van szükségük – emelte ki Nagy István.

(MTI)

 

        Előző    Következő    

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés