Elszabadult a koronavírus egy egri idősotthonban

2020. november 12. 12:49
Csaknem minden lakó és dolgozó megfertőződött.

Az előírások és a megelőző óvintézkedések maradéktalan betartása ellenére új koronavírussal fertőzött egy helyi idősek otthona majdnem minden lakója és dolgozója – jelentette be csütörtökön a város polgármestere rendkívüli sajtótájékoztatóján, Egerben. Mirkóczki Ádám elmondta: szerda késő este értesült róla, hogy a minden dolgozót és gondozottat érintő 60 PCR-tesztből 54 pozitív eredményt adott az intézményben. Mindössze két lakó és három munkatárs eredménye negatív, valamint egy teszt eredménytelenül zárult – tette hozzá.

Jelezte: a fertőzöttek közül a dolgozók mindegyike és az idősek többsége is tünetmentes, míg a korábban tünetek miatt elkülönítettek állapota javul. A létesítményben több hete bevezették a kijárási és látogatási tilalmat, és minden biztonsági protokollt betartottak: a dolgozók testhőmérsékletét naponta kétszer ellenőrizték, és folyamatos volt a takarítás, fertőtlenítés is – húzta alá. Nem volt tehát olyan probléma és nem történt olyan mulasztás, ami ezt a helyzetet előidézhette volna – értékelt a városvezető. Mirkóczki Ádám közölte: a történtek ismeretében minden helyi önkormányzati intézmény vezetőjének javasolja, hogy kérjék munkatársaik teljeskörű tesztelését.

(MTI)

Összesen 12 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nemá! Senki nem szólt neked, hogy ez faszság?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés