Cáfolja Dobrev Klárát Szanyi Tibor, aki szerint nem lesz európai minimálbér

2020. november 1. 19:12
„Ursula von der Leyen bejelentette, hogy az EU nem tervez európai minimálbért, főleg nem kötelezőt” – írja közösségi oldalán Szanyi Tibor, aki úgy véli: Gyurcsány felesége „reggel, délben és este hazudozva” félreértelmezi a javaslatot.

Amint arról lapunk is beszámolt, Dobrev Klára pár napja közösségi oldalán osztotta meg a nyilvánossággal: „lesz európai minimálbér”.

Nem hittek nekünk. Nevettek az európai minimálbér bevezetéséről szóló terveinken. Azt is mondták, ez lehetetlen. És most tessék: készül az uniós szabály, lesz európai minimálbér. Az Európai Bizottság ma kiadta azt a direktívát, amely az uniós minimálbér meghatározásához kell” – írta szerdán a Demokratikus Koalíció EP-képviselője.

Szavait azonban cáfolja Szanyi Tibor, az ISZOM alapítója, aki 2014-2019 között az MSZP EP-képviselőjeként politizált. A szocialista pártból távozott Szanyi vasárnap késő délután a közösségi oldalán azt írja: „Ursula von der Leyen bejelentette, hogy az EU nem tervez európai minimálbért, főleg nem kötelezőt, ám az Európai Bizottság szívesen segít kiszámolni a helyes nemzeti minimálbéreket azon kormányoknak, amelyek gondolkodnak ilyesmin”.

„Dobrev Klára pedig reggel, délben és este hazudozva úgy értelmezi ezt a konzervatív javaslatot, hogy a DK, még inkább ő maga egyszemélyben elintézte az összes európai melósnak az egységes európai minimálbér Kánaánját, hiszen pártja ezt ígérte” – szúr oda a Gyurcsány-pártnak Szanyi Tibor.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Összesen 160 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szanyi a fején találta a szöget!

No meg azt is, hogy Szanyi kapitány elkezdi a Párt szekerét tolni...

Válaszok:
Teknős | 2020. november 2. 9:18

Dobrev végig azt szuggerálta, hogy az európai minimálbér valami legfelsőbb nyugati szintre hozva mindenütt kötelezően-egységesen ugyanannyi lesz. Ehhez képest ajánlásról meg úgynevezett távlati törekvésről van szó. Amolyan nesze semmi fogd meg jól: van is "európai" minimálbér meg nincs is...Szóval Dobrev diadaléneke biztosan tudatos félremagyarázás, illetve hazugság. Ennek megállapításához nem kellett Szanyi beszólása.

Válaszok:
pollip | 2020. november 1. 21:43

Köszi, figyelek. Mindjárt megoldom:-)

Kész:-) nincs keveredés:-)

Már megkapta az ikszet. Én köszönöm:-) hogy szóltál.

"...ám az Európai Bizottság szívesen segít kiszámolni a helyes nemzeti minimálbéreket azon kormányoknak, amelyek gondolkodnak ilyesmin"

Hogy micsoda??? Mi ez a hülyeség? :D

Az ezalenyeg dicshimnuszt zengett a kötelező európai minimálbérről, amit Gyurcsanyiné ért el:-))))

Egy pillanatig sem hittem ezt el Dobrevnek.
Biztos voltam benne, hogy hazudik.

Ez a nő butább, mint gondoltam. Ekkorát belehazudik a világba és mindenkit hülyének néz, hogy elhiszik és soha nem derül ki.
Egyébként tetszik a történet:-) hatásosan építi magát lefelé az eddig sem magas szintről.
A kormánypárti EP képviselők helyében mindenkinek elküldeném a Gyurcsanyiné oromujjongasat.

De buta, hiszen két nap alatt lebukott.
Lehet, hogy gondja van a szövegértéssel? Akkor is az a végeredmény.
Tízezernél többen biztosan nincsenek, akik elhiszik.
Mondjuk a ballib fuggetlenobjektiv médiái nem hozzák le ezt a hírt.

Lehet. Karacsony-Tádzsik Gergely sem ismerte fel a magyar zászlót.
Ezt a két embert emlegetik minelnokjeloltnek. Egyre inkább Biden színvonal, pedig sokkal fiatalabbak.

De nem kötelező! Ez nagy különbség, tehát eljárást sem lehet indítani az ellen a tagállam ellen, aki ezt nem csinálja meg.

Tipikus ballib válasz. Aki nincs veletek, nem béget együtt a kórussal, az ellenség.

Válaszok:
Gombóc XVI. Artúr | 2020. november 2. 11:10

Tipikus Párt hívő válasz. Aki kritizálni meri az imádott Pártjukat, az csakis ballibsi lehet.

Vadai előadta a győzelmi jelentést a Parlamentben az európai minimálbérről.
Ezért gondolom, hogy nem értik, miről szól a brüsszeli állásfoglalás.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés