Lefejezett Európa

2020. október 30. 7:24

Gajdics Ottó
Magyar Nemzet
Mit csinált erre Európa? Legelső dolga volt, hogy stigmatizálta, vagyis iszlamofóbnak bélyegezte mindazokat, akik meg mertek nyikkanni a muszlim terrorizmusról.

„Valami most eltűnt végleg. Maradványai ott úsznak a vértől iszamos felmosóvödör alján, amivel az újabb lefejezett keresztény ember vérét próbálják eltüntetni a nizzai Notre-Dame padlójáról a döbbenettől eltorzult arcú túlélők. Talán most még nincs pontos fogalmunk arról, mi veszett el számunkra, európai emberek számára, de a veszteség csontig hatolóan fájdalmas.

Már akkor Európa vesztéről, az európai ethosz likvidálásáról beszéltünk, amikor még »csak« robbantottak, »csak« lőttek, »csak« kamionnal hajtottak a sétálók közé. Talán túloztunk, mert rettegtünk attól a pillanattól, amit csak az ostobák vagy a velejükig romlott nihilisták nem láttak előre, és most bekövetkezett. Szerettük volna figyelmeztetni minden embertársunkat a nyilvánvaló veszélyre, amelyik már öt éve, tíz éve sem leselkedett, hanem cinikus vigyorral lecsapott itt-ott, ahol kedve tartotta.

Mit csinált erre Európa? Legelső dolga volt, hogy stigmatizálta, vagyis iszlamofóbnak bélyegezte mindazokat, akik meg mertek nyikkanni a muszlim terrorizmusról. Aztán tömegeket ringatott abba a hamis illúzióba, hogy az eltagadott, elhazudott, a politikailag korrekt beszédből kitiltott iszlamista terrortámadásoktól az eszközeiktől megfosztott hatóságok meg tudják védeni az európai embert. Kirakták a betontömböket, kiadták az utasításokat, hogy nincs az erőszaktevőknek származása, és nagyon örültek, ha egy-két hónapra le tudtak csukni néhány huszadrangú radikálist.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 53 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Notre-Dame- be kellene tiltani ezt a nevet...
Dominique Venner, a nemzetét féltő történész 2013-ban a később leégett templomban követett el öngyilkosságot. Ő már akkor messzebbre látott mint Macron akár sámlira állva bármikor képes lenne (a búcsúleveléből):

"...the threat of Afro-Maghreb immigration will lead to a total replacement of the population of France, and of Europe. Peaceful street protests will not be enough to prevent it. It will require new, spectacular, and symbolic actions to rouse people from their complacency. We enter into a time when words must be backed up by actions."

Nem egészen magyaros, ezért valamennyit le fogunk vonni...

Tudod jól, hogy ezt csak az EU-ból való kilépéssel lehetne megcsinálni. Az ma még nem opció.

Aki ráadásul fekete-afrikai származású lehet a képek tanúsága szerint.

Én is várom a nagy tiltakozást, de legalább akkorát, mint amikor Dúró Dóra egy darab könyvet ledarált.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés