Lampedusán keresztül érkezett Európába a nizzai merénylő

2020. október 29. 18:21
A 21 éves Brahim Ausszaui egy migránsokat szállító hajóval érkezett szeptember 20-án Lampedusára.

Szeptemberben érkezett a dél-olasz Lampedusa szigetére, majd innen jutott tovább Franciaországba a nizzai merénylő – értesült az olasz sajtó csütörtökön. A 21 éves Brahim Ausszaui egy migránsokat szállító hajóval érkezett szeptember 20-án Lampedusára. Két hétig karanténban volt, majd a pugliai Bari egyik táborába helyezték át október 9-én. A helyi hatóságok azonosították, azonban nem regisztrálták veszélyes személyként. A bevált gyakorlat szerint ezt követően kiutasítási papírt kapott, amivel szabadon elhagyhatta a befogadóközpontot. Franciaországba önerőből jutott el.

Sajtóértesülések szerint az olasz titkosszolgálati szervek a férfi pontos útvonalát próbálják felderíteni. „Ha a nizzai merénylő valóban Lampedusán kötött ki, majd Bari után szabályosan nyoma veszett, akkor Luciana Lamorgese belügyminiszternek le kell mondania” – szögezte le Matteo Salvini, az ellenzéki Liga párt vezetője. Mariastella Gelmini, a szintén ellenzéki Hajrá Olaszország (FI) képviselőházi frakcióvezetője Lamorgese azonnali parlamenti meghallgatását sürgette. Gemini kijelentette, a hírek szerint a férfi zsebében az olasz Vöröskereszt papírjait találták meg. 

Hogyan működik ez, illegális bevándorlók és terroristák érkeznek Olaszországba, a tehetetlen kormány pedig azonosítja őket, majd hagyja, hogy szabadon menjenek, amerre akarnak Európában?” – tette fel a kérdést Gelmini. Emellett elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány így veszélyeztesse az olaszok és az európaiak biztonságát.

Év eleje óta több mint 27 ezer bevándorló érkezett Olaszországba, jelentős többségük a dél-olaszországi szigetek partjaira. Korábban a 2015-ös párizsi terrortámadások egyes tettesei, valamint a 2016-os berlini kamionos merénylet elkövetője is Olaszországon keresztül érkezett Európába.

(MTI)

(Képünk illusztráció, kép forrása: MTI/EPA/ANSA)

Összesen 80 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

És Salvinit akarják börtönbe zárni.

Ide süllyedt a nagy Nyugat Európa.

Lassuk, a papa ingerkuszobet eleri az, hogy katolikus hiveket gyilkolasznak. Volt, hogy papokat is.

agysebesz volt ez is, segiteni akart a rasszista neninek csak az elrantotta a fejet
masra gondolni se tudok

Akik meg beengedték, azok bűnsegédi bűnrészesek.

Álprobléma.
Nem létezik.
Fideszes figyelemelterelés.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés