Nagy Attila Tibor szerint Orbán Viktor nyert október 23-án – Magyar Péter szimpatizánsai teljesen kikészültek

„Szégyellje magát fidesz bérenc!” – írta több kommentelő is az elemzőnek.

Fekete-Győr András a jogállamiság teljes kiiktatásával elmozdítaná a törvényesen megválasztott állami vezetőket.

„Miközben Brüsszelben álságos módon versenyt aggódnak a magyar jogállamiságért, e közben pártelnökük, Fekete-Győr András egy esetleges 2022-es ellenzéki győzelem fő céljának a »fidesztelenítést« jelölte meg egy tegnapi interjújában. Fekete-Győr arra utalt továbbá, hogy ha az érdekük úgy hozza, akkor a jogállamiság teljes kiiktatásával elmozdítanák a törvényesen megválasztott állami vezetőket a pozíciójukból. A Momentum elnöke többek között a köztársasági elnök lecseréléséről értekezett, valamint nyíltan megfenyegette a legfőbb ügyészt is. Kíváncsian várom, hogy Donáth Anna lebukása után Fekete-Győr Andrásnak a jogállam teljes lebontásával fenyegetőző szavaira miként reagálnak a Momentum – magyar jogállamiságért éjjel-nappal aggódó – brüsszeli szövetségesei.”